4. " Elsőre az összes srác, szimpatikusnak tűnt.."

Sziasztok :) újult erővel érkeztem meg a nyaralásból és gyorsan összedobtam nektek egy részt. olvassátok szeretettel és csatlakozzatok a csoportba. :) puszi
Beby xx

~ Harry szemszöge ~

    Próbáltam gondolataimat a tökéletes és falfehér bőréről valami más felé terelni, na de én is csak fiúból vagyok. Természetesen nekem is tetszett a meztelen és fiatal ugyanakkor meglehetősen formás lány. Kinyújtottam felé a karom, majd felhúztam. Ahol a keze az enyémhez ért, bőröm felizzott és csak ámultam, hogy milyen hatást vált ki belőlem, ez az alig 2 perce meglátott nőszemély. Gyorsan elűztem minden gondolatot, aminek vagy hozzá vagy a testéhez volt köze,- elvégre engem otthon mégiscsak vár a barátnőm- majd felnevettem és megráztam a fejem, mire kócos és ugyanakkor göndör hajam a szélrózsa minden irányába repült. Gyorsan lekaptam a fekete zakómat, majd a lány vállára helyeztem. Előbb mosolyra húzta, vékony mégis telt ajkait, majd szólásra nyitotta, de nem jött hang a torkából. Látszott rajta, hogy szeretné megköszönni a tettemet, de a hangszálai nem tették lehetővé ezt a cselekedetet. Szavak helyett morgás és a repedt fazékra emlékeztető hang tört elő belőle.

   - Áh, szóval néma vagy...- törtem meg a csendet, mire kétségbeesetten meghúzta a vállát.- Az én nevem Harry...- folytattam tovább,- igaz nem nagyon szoktam meg, hogy be kell mutatkoznom,mezt inkább már csak a formaság miatt tettem- majd kezem újra felé nyújtottam, de ő csak nézett rám, mintha nem tudta volna mit kell tennie. Inkább visszahúztam a kitárt karom, majd tovább dumáltam.-  És a te neved? Hol laksz és hogy a csodába kerültél te ide az éjszaka közepén az erdőbe?!- a kérdéseket inkább már csak magamnak tettem fel, mert most már szinte teljesen biztos voltam benne, hogy nem tud beszélni- Mindegy, velem kell jönnöd!

~ Stacy szemszöge ~

   Próbáltam ugyanúgy hatni a torkomra, akár a kezemre, lábamra vagy más egyéb testrészemre, de nem sikerült. A nagy erőlködés hatására néha hallani véltem egy-két nyöszörgést, de egy értelmes szó vagy mondat sem hagyta el a számat. Az a fiú igazán kedves volt velem, azt hiszem Harry- nek hívják. Felajánlotta, hogy elvisz magával. Nem volt semmi kiinduló pontom, hogy hol kell kezdenem a Megmentőnk keresését, így csak bólintottam egyet, mire ő segített rendesen belebújni a meleg ruhadarabba. Kicsit nagy volt rám, konkrétan kétszer belefért volna vékony kis karom a ujjába, de a mostani célnak tökéletesen megfelelt ezzel a mérettel is. A zakó egyértelműen az ő testét melegítette eddig, mert teljesen átvette azt az igazi férfias illatot. Vagyis ezt képzeltem annak, mert a világűrben nem használtunk semmiféle illatosítót. Viszont arra legalább Mester és Napfény, na meg a többi profi kollega gondolt, hogy talán az embereknek feltűnik majd a szagtalanságom, így direkt erre a célra hozattak nekem egy fiolát, benne az ezen a nyelven parfümnek nevezett löttyel.

   Begomboltam magamon a fekete szövetet, ami majdnem combközépig ért. Miután beszálltam a testembe, magasnak, sőt óriásinak gondoltam, de itt a Földön ezek szerint túl magasra nőttek, mivel a fiú válláig sem értem. Megindult előttem, majd én is utána rohantam a kitaposott ösvényen, figyelve arra, nehogy orra bukjak egy indában vagy kőben.

- Harry, mi a jó fenét csiná...- kiáltott egy barna hajú srác, akinek a haja össze-vissza állt, de kimondottan jól állt neki és a csíkos felső- fehér gatya stílusához nagyon jól passzolt. Hozzá illő színben megfelelő huzentrógert választott fehér cipővel, ami - később szerzett márka - ismeretem alapján - converse volt. Szegény gyerek éppen odaért elénk, mikor meglátott engem, egy szál semmiben. Kikerekedett szemekkel nézett rám, majd pillantása a bongyorra ugrott, magyarázatot követelve. Rettenetesen zavart, hogy a többiek csak így küldtek el és nem választottak nekem megfelelő ruhát.

    Talán azért is nem gondoltak ilyen dologra, mert náluk az összesen meztelenül mászkáltak. Talán csak azt képzelték, hogy az emberek is szeretik megmutatni magukat a másiknak, de ezek után kételkedtem ebben az elméletben. Igaz, az űrlények- ha így tetszik- átlátszóak, de inkább fehérek voltak, 2-4-6, esetleg ritka esetben 8 szemmel és a fejükből kiálló csápokkal, a Földön csatangoló lények, pedig egytől- egyig különböztek. Talán felvetődik a kérdés mindenkiben, hogy hogyan nem keverjük össze egymást. Ha valakivel találkozom például a folyosón, olyan mintha egy névtáblára lenne tűzve a neve. Látom a nevének a betűit, amik lassan bontakoznak ki a homlokán, majd egy kis idő múlva eltűnnek. Ezekkel a szia-mi-is-a-neved beszélgetéseket lehet elkerülni.

   - Csak találtam valakit, aki valószínű nagyon megszeppent a robbanásszerű hangtól, ugye?! - nézett rám. Az igazság nem volt annyira messze, de nem is így történt a dolog, mindenesetre ráhagytam a dolgot. Mikor a fiú kicsit arrébb fordította fejét egy "kösz"-t formáltam a számmal, mire bólintott. Így jóleső érzés kerített hatalmába, bár nem tudom miért. Talán a szövetkezéstől?! Lehet, de mindenesetre jól éreztem magam tőle.

- Oké. A nevem Louis.- bólintott a csíkos emberke, majd mosolyogva ő is kezet nyújtott és most az előbbivel ellentétben el is fogadtam. Mivel a nap folyamán ma már nem egyszer láttam ilyet, kezdtem sejteni, hogy ezek a lények talán így üdvözlik egymást és eddig még nem ismert társaikat. Szívesen válaszoltam volna neki, de mivel nem tudtam beszélni, gyorsan Harry szólalt meg:

- Lou, néma.... Talán a robbanás miatt, a sokk hatása okozta vagy esetleg születés óta, nem tudom. Mindenesetre haza viszem és majd talán papír segítségével menni fog vele a kommunikálás.

- Haza? - ámult el teljesen a Louis-nak nevezett figura.- Kiera meg fog ölni, ha meglátja veled ezt a pucér csajt, aki mellesleg gyönyörű... Azok a zöld szemek...- folytatta az áradozást, mire az arcomba szökött a vér és teljesen elpirultam. Nem tudtam, hogy ez miért van, de gyanítottam, hogy talán a bókoktól. Reméltem, hogy a hold azért annyira nem világít, hogy látni lehessen a totál vörös arcomat.

    - Ugyan, dehogyis... Kiera nem szörnyeteg! Igenis kedves és aranyos lány! Amúgy meg ne feledkezz meg magadról, emlékeztetnélek, van barátnőd! - duzzogott Harry.

- Jah... kedves és aranyos...- ismételte el barátja szavait, majd megfogta a karom és besegített a járműbe. Ő is hátra ült, majd mindenkinek bemutatott. Elsőre az összes srác, Niall, Liam, Zayn is szimpatikusnak tűnt. A göndörke elég lassan vezetett, bár lehet hogy csak nekem tűnt annak, hiszen mi szempillantás alatt értünk bárhová. A fiúkat kitettük feltételezem a lakhelyükön, majd mikor már csak ketten maradtunk, előre ültem mellé. Lassacskán mi is " haza", vagyis inkább hozzá értünk. Kisegített, majd előre ment a bejárati ajtóhoz.

    Elővette a kulcsait, amik eddig a nadrágja zsebében zörögtek, majd a legnagyobbat a zárba helyezte és elfordította. Kattant egyet, majd kinyitotta a faajtót és betessékelt.

- Itt vagyok drágám... - kiabálta, majd leesett, hogy a Kiera - vagy hogy is nevezték a csajt-, a barátnője. Én naiv azt hittem, hogy talán még szingli. Mielőtt bármit tettem volna, gyorsan körbe néztem. Az előtérből egy lépcső vezetett felfele, ami pontosan előttünk kanyargott. A látottak alapján jó ízlésük lehetett. Minden modern volt és passzolt a többi bútorhoz. A helyiségben leginkább a fehér-fekete-szürke színek uralkodtak. Aztán meghallottam a lépteket a lépcső tetején, amik törékeny testről árulkodtak.

- Rendben szívem- csicseregte a vékony női hang, majd elénk érve abbahagyta a beszédet, pillantása rám vándorolt, majd Harry-re.- Ki ez az alul öltözött lány a házunkban?! - vonta felelősségre barátját csípőre tett kézzel...

3. " Azok a zöld szemek..."

Helloka :) meghoztam az újabb fejezetet, amit a nyaralás előtt sikerült elkészítenem :) ezúton és utólag is boldog szülinapot szeretnék kívánni az 1D-nek :) ha van kedvetek, csatlakozzatok az fb csoporthoz, ami Bebbers néven üzemel, csupán egy üzit küldjetek nekem, vagy valamelyik tagnak :) puszi minden olvasómnak ;)
Beby xx

~ Harry szemszöge~

   Reggel korán kellett felébrednem, mert a skacokkal egész napos próbára lettünk ítélve Paul által. Szomorúan fogadtuk el, mert mindegyikőnk utált korán kelni. Pillanatok alatt magamra kaptam, a már szinte védjegyemmé vált fehér pólómat, fekete farmeremet és gyorsan eligazgattam a kócos hajam, hogy még inkább olyanná varázsoljam. Adtam Kiera homlokára egy puszit, mert csupán ez az egy testrésze látszott ki a takaró alól.

- Szép napot szerelmem!- suttogtam mosolyogva, majd mégy egy darabig tanulmányoztam, hogyan is reagált szám érintésére. Végül nagy sokára megfordultam és kiballagtam a szobából. A konyha felé vettem az irányt és csináltam magamnak egy bögre forró kávét. Megfogtam a lap topomat, majd bekapcsoltam és a legfrissebb híreket kezdtem böngészni, miközben a gőzölgő fekete italomat szürcsölgettem. Mivel már régen felkeltem, legszívesebben elindultam volna a stadionba, ahol egy hét múlva nagyszabású koncertünk lesz, de a megbeszéltek alapján együtt megyünk a fiúkkal. Általában Liam szokott vezetni, aki hajlamos volt az elalvásra. Már éppen készen voltam a felkeltésére telefonon keresztül, de abban a pillanatban csengetett valaki. Mosolyogva nyomtam le gépem tetejét a billentyűzetre, majd felkaptam a cipőm és elindultam az ajtó fele.

   Jól működött a belsőm, mert Louis állt előttem vigyorgó arccal. Gyorsan magához húzott, megölelt, majd elindult előttem a kövekkel kirakott bejárón. Nem sokáig tanakodtam, utána mentem, majd bepattantam a buszunk első ülésére. Gyorsan üdvözöltem a többieket is, majd Liam kikanyarodott a még igencsak néptelennek tűnő utcára. London nem 7-kor - mikor Paul kényszerített minket- ébredt, hanem leginkább tízkor, vagy még annál is később. A mai nap igencsak szokatlanul napos volt, ezzel megalapozva az ittélő emberek hangulatát és jókedvét. Mi sem szontyolodtunk el, fülsüketítően dübörögtettük a rádiót, amiben a mi hangunk is felcsendült. Felszabadultan énekeltünk együtt a hangszórókból üvöltő fiúkkal, egészen addig a pillanatig, amíg nem értünk oda a helyszínre.

   Drága jó menedzserünk már idegesen hívott minket a színpadra és látszott rajta, hogy bal lábbal kelt fel. Egész nap olyan volt, mintha citromba harapott volna... Bárhogy álltunk, rossz volt... Bárhogy énekeltünk, rossz volt... Bármit csináltunk, rossz volt... Szó szerint megőrjített minket, teljesen az őrületbe kergetett... Próbáltuk kávéval felvidítani, de nem ért semmit, ahogy a csoki sem, pedig az a legtöbb esetben be szokott jönni. Nemcsak neki, hanem a koreográfustól a zenekarig, mindenkinek pattanásig feszültek az idegei. Valami volt a levegőben, amit még ekkor nem sejtettem...

   Késő este végeztünk, mikoris ugyancsak együtt indultunk útnak. Most nem megfontolt barátunk, hanem én vezettem a kis furgonunkat. Jót nevetgéltünk, beszélgettünk, aztán egyszercsak váratlan dolog történt. Megremegett az egész autó... Jobbra nézve láttam egy nagy villanást. Az egész eget valami fényes árasztotta el. Szorosan hunytam le a szemem, mert nagyon megijedtem. A többiek hangjából ítélve ők is osztották a véleményem.

- Jézusom, ez mi volt?- kiáltott Louis. Értetlenül pillantottam rá, az út szélére kamyarodtam és leállítottam a motort, majd kipattantam az autóból. Hallottam magam mögött az ajtócsapódást, de a léptek zajait nem, így megállapítottam, hogy nem követ senki utam során. Ahogy közelebb mentem, láttam, hogy valami mozog a fák sűrűjében...     Először csak jópár méterrel a kis sövény előtt sertepeltéltem,- amit valószínű az errefele lakó állatok tapostak ki,- de végül győzött a kíváncsiságom és minden lépéssel közelebb araszoltam a lény felé, amit egyenlőre abból a távolságból nem ismertem meg. Reméltem, hogy nem egy vérszomjas vadállattal vagy egy őrülttel találom szembe magam. Egyre kíváncsibban és gyorsabban haladtam, mikor megbotlottam valamiben. Ahogy lepillantottam, egy fémdarabot láttam, amit nem tudtam mire vélni. Lassan újra felemeltem kócos hajjal keretezett és igen kipirult arcom, aztán megláttam Őt.... Egy gyönyörű szőke lányt, smaragdokkal szemgödreiben... Testét semmilyen ruhadarab nem védte, ami kissé engem is zavarba hozott, de azok a zöld szemek mindent elfeledtettek velem....

Trailer és köszönet

Először is nagyon köszönöm a kinézetet és a rengeteg segítséget Julcsinak, amit a részek írásánál is tanúsított... :) Meg persze a sok tanácsot és türelmet ;) Aztán szeretném megköszönni a fejlécet és az előzetest Dorinának! Mindkettőtöknek alig bírom kifejezni a hálámat!

Most akkor térjünk vissza a lényegre, az előzetesre, amit már említettem, hogy Dorinának köszönhetünk! Nekem magyon tetszik, remélem nektek is hasonló lesz a véleményetek! :) Szóval itt a link: http://www.youtube.com/watch?v=k-MJgjUv0ow&feature=youtu.be puszilok minden kedves idelátogatót, vagy olvasót
Beby xx

2. Az első pillanat...

Sziasztok :) megérkezett a második rész, olvassátok sok-sok figyelemmel :) szeretnék ezúton is köszönetet mondani, illetve írni Julcsinak aki segített a rész megírásában :* imádok és pusszantok mindenkit
Beby xx

   Érdeklődve néztem ki a fa mögül, amikor megpillantottam egy sötét alakot, aki felém sétált. Ilyenek lennének az emberek?- tettem fel magamban a kérdést. Igaz a kezeimet és a testemet már láttam, de arcom formájával, s színével még nem találkoztam. Nehezen tudtam visszafogni magam, hogy ne menjenek oda hozzá és ne bombázzam kérdésekkel. Ebből is látszott, hogy az emberek milyen kíváncsi természetűek... Szinte már teljesen idomultam a testemhez és átvettem e lények szokásait. Észbe kaptam, mikor találkozott a pillantásunk, így inkább hátrébb léptem a védelmező növények menedékébe. Az ágak és indák végigsúrolták a meztelen testem. A karcolások mentén kibuggyant valami pirosas sűrű és fémes szagú folyadék, de ezzel most nem volt időm foglalkozni. Miután biztonságban éreztem magam, leültem a talajra, amitől tiszta kosz lett fehér bőröm.

   A fiú olyannyira közel keveredett felém, hogy akár kinyújtva karom, elérhettem volna. Gyorsan a jobb kezemmel a balra csaptam,- ami meglehetősen hangosan szólt az erdőben- mert még nem tudtam teljesen kontrollálni a testem. Azért működött ennyire emberien, mert a tudósaink és ezermestereink direkt több hónapon keresztül tanulmányozták ezt a fajt. Egy kissé elmosolyodott, mikor végig nézett csupasz testemen, de nem szólt semmit, csak felém nyúlt. Nagy kezébe helyeztem a törékeny kis tenyerem, majd felhúzott. Teljesen beleillet az enyém az övébe és mérete ellenére elég puhának is bizonyult. Pár lépéssel előtte értem földet, majd felfele fordítottam a fejem, mivel jóval magasabb volt az én szerény kis 165 cm-től. Ahogyan zöld szemeibe bámultam, elfogott a jóleső érzés, miszerint rendes és kedves emberrel találkoztam, akit remélhetőleg a jövőben majd barátomnak is tekinthetek.

    Én már régebben is ajánlottam a Mesternek, hogy küldje el velem Napfényt vagy esetleg egy védelmező társat, de ő hallani sem akart róla. Mivel ő volt a fajunk vezetője, muszáj volt elfogadnom, hogy az van, amit ő akar, ő irányít és kormányoz ezenkívül, hogy természetesen az ő engedélye nélkül semmit sem lehet tenni. Ezt affajta törvény mondja ki nálunk, azon a helyen, amit mi csak   "Metal Country" nevezünk vagy egyszerűen Met-nek. A nagy küldetés teljesítésére állítólag csak egy ember áll készen és csak ő hajthatja végre a szaporítási folyamatot... Ugyanis abból áll, hogy mivel az űrlények nem termékenyek, mesterségesen kell utódokat létrehozniuk. A hozzám hasonló lényecskék körülbelül 300 évig élnek, majd kipusztulnak, ezért minden páros századfordulón meg kell ismételni a folyamatot. Ez az időpont nemsokára itt van, pontosan 3 hónap múlva... Itt jövök én a képbe, nekem kell megtalálnom azt az emberfiát, akiben születése óta megvan a képesség, hogy beindíthassa azt a szerkezetet, amihez nem kis energia, koncentráció, akarat és varázslat kell. Persze azért ennek a dolognak is van hátulütője, de ezt egyelőre kivertem a fejemből.

   Visszatértem a valóságba, köszönhetően a lágyan és langyosan fújdogáló szellőcskének, majd kivettem a fiú kezéből az enyémet és kihalásztam a szememből a hajszálakat. A srác nevetve nézett végig rajtam, majd megcsóválta a fejét, a rajta levő zakót az én csupasz és libabőrös vállamra helyezte. Elmosolyodtam, majd meg akartam köszönni a kedves gesztust, de a hangszálaim és ajkaim nem engedelmeskedvén, nem hagytak beszélni. Ehelyett csupán morgás és nyöszörgés hagyta el torkom, mire meglepődve húztam fel szemöldököm...

1. Megérkezés

Sziasztok :) megérkeztem az első fejezettel, remélem legalább egy picit tetszik :) várom a visszajelzéseket :) Beby xx

    Bámulatos sebességgel száguldottam a kicsi bolygó fele, amit a rajta élő lények Földnek neveztek el. Szívesen néztem volna még a mellettem keringő gömböket, de az űrhajóm sebessége be volt állítva. Ebben a pillanatban fogalmazódott meg bennem a kérdés, miszerint hol és hogyan fogok landolni. Csak abban reménykedtem, hogy a járművem GPS- e nem éppen az óceán közepére van beállítva vagy olyan helyre, ahol túl sok embernek nevezett szerkezet éldegél. Ujjaim próbálgatása érdekében kezdtem el dobolni a keménynek tűnő, de ugyanakkor puha székem karfáján. A vékonykás, testdarabokat húzogattam fel s alá. Éreztem a textil tapintását, az anyag minőségét. Tehát a bőrömmel tudom érzékelni az anyagok minőségét, tapinthatóságát- állapítottam meg magamban. Hangomat is szerettem volna használni, de ez még túl kemény és megerőltető feladat volt. A csápom, amelynek a nyelvhez és a fogakhoz kellett volna csatlakozni, még lusta volt és nem növekedett meg eléggé, így nem ért el minden, a beszédhez szükséges szervet. Ahogy kissé megráztam fejem, élvezettel nyúltam ujjaimmal a hajamhoz, ami ide-oda szállt köszönhetően a gravitáció hiányának és az interakciónak, amit agyam továbbított a nyakamnak.

    Az űrhajó rázkódni kezdett, mikor beértünk a Föld gravitációs mezejébe, ami kissé elszomorított, mert az eddig plafonig érő hajszálaim újból lekonyultak és a fejbőrömre simultak. Kezemmel ösztönösen odakaptam, majd elhelyezgettem őket, mintha mindig is emberlányként éltem volna. Ezzel egyidőben egyre melegebb lett a térben és homlokomon megjelentek valami vízcsepp félék, de mikor ujjammal letöröltem, majd lenyaltam, íze sós volt. Egyre jobban kezdtem úgy gondolni, ezek a lények nagyon furák és bonyolultak, pedig még nem is landoltam köztük. Kinéztem a mellettem levő lyukon, amit nem igazán lehetett ablaknak nevezni. Talán az előbbinél kétszer olyan gyorsan mentem, sőt hogy pontosítsak zuhantam. Körmeimet az ülést borító anyagba mélyesztettem és elhúztam az oldalam mellett. Elképesztő volt, hogy még csak pár órája csatlakoztam ehhez a testhez, de máris úgy viselkedtem, mint egy igazi ember.

    Gondolataimat próbáltam más irányba terelni a félelemről, de újra és újra eszembe jutott, hogy nem szerencsésen landolok és máris befejeződik nemrég elkezdett életem. Hirtelen hangos és nagy zaj ütötte meg, még érzékeny fülem egyidőben egy hatalmas rázkódással, amibe egész testem beleremegett. Fejem előrebukott, nyakamat majdnem kitörtem. Pillanatok alatt a csatot kerestem amit gyorsan kioldottam, majd próbáltam kiszabadulni, mert még emlékeztem a Mester szavaira, miszerint az űrhajó szerencsétlen landolás esetén felrobbanhat. Kibújtam az ajtóul szolgáló résen, majd magam elé kaptam a kezem, mert az időjárás jóval hűvösebb volt, mint akár a főhadiszállásunkon vagy a gépen. Ugyanakkor jólesett, ahogyan a szél összeborzolta a hajam. Lehunytam szemeim és csak álltam jó ideig ott egymagamban.

    Kinyitottam a szemeimet, majd felnéztem az égre és csodálattal bámultam a csillagokat meg a holdat. Innen olyan gyönyörűnek és picinek tűntek, hogy késztetést éreztem, arra hogy elkapjam őket, de a kezem nem ért el odáig. Szomorúan jöttem rá, hogy ez szinte lehetetlenség, ezért elkámpicsorodva röppentem vissza a való világba. Legszívesebben álmodoztam volna még, de egy autó közeledett az előttem kanyargó úton. Még jó pár méterre lehetett, de a fülem máris hallotta, szemem máris érzékelte az erős fényszórót. Hirtelen elcsendesedett minden, ebből következtetve megálltak. Ajtócsapódást hallatszott, majd mély hangok. Pillanatokon belül bebújtam a fák rejtekébe, hogy elkerüljem a kíváncsi tekinteteket, bár tudtam nem tudom sokáig halogatni a pillanatot, hogy közszemle tárgya legyek.

Prológus

Sziasztok! Köszöntelek benneteket az új blogomban Kicsit másabb lesz, mint az előző, na de fő a változatosság Remélem tetszeni fog, várom a visszajelzéseket Beby xx

    - Hamarosan indulnod kellene.- szólt a Mester, majd rám pillantott mind az öt szemével. Lassan bólintottam és tekintetemmel a fémből készült plafont bámultam. Sosem szerettem itt élni, vagyis inkább sínylődni a sötétben. Irigyeltem a Föld bolygón élő boldog embereket, akik gyerekeket nevelhettek, dolgozhattak, finom ételeket ehettek... Ehelyett mi csak lebegtünk ebben a fémszerkezetben és a többi élőlényt figyeltük.

    Néha elindultunk, hogy megnézzük a magukat embernek nevező lényeket. Célunk, hogy mi is elvegyülhessünk köztük. Épp ezért a barkácsmestereink hozzájuk hasonló robotokat készítettek, belül nagy üreggel. Kimérten sétáltam az enyémhez, amit együtt Stacy-nek neveztünk el. Még ízlelgettem magamban a nevet, miközben kinyitottam a hasát és bemásztam. Méretem miatt könnyen elfértem az odúban. A fejemből kiálló csápokat rácsatlakoztattam a bábum orrára, füleire, kezeire, lábaira, szájára. Így már érezhettem az emberek illatait, hallhattam az általuk kiadott hangokat, ízlelhettem ízeiket. Lassan teljesen átkapcsolódtam arra a frekvenciára, ahol ők éltek.

    Napfény és a Mester megfogta két újonnan szerzett karomat, majd besegítettek a járművembe, amellyel ki fognak lőni az általam választott bolygóra. Egy kicsit félek, mert nem tudom milyen lesz ott. Ráadásul nem csak nyaralni vagy kiruccanni megyek, hanem teljesítenem kell a feladatot, amit a Mester hagyott rám. Teljesen elfoglaltam a helyem, majd Napfény a csápjaival bekötötte az övet, nehogy érzékeny testemnek valami baja legyen az út során.

    - Kémlény- szólított meg Mester a nevemen, amit már alig hallottam- sok szerencsét- ez volt az utolsó mondat amit hozzám intézett. Újból bólintottam, mert a hangom még nem tudtam használni. Nem voltam benne biztos, hogy látták a reakciómat, de ebben a pillanatban már mindegy volt, mert kezdetét vette a kalandos utazásom a Föld felé....