20." csak Ő volt és Én "

Sziasztok :) igaz, hogy ezelőtt héten több részt is ígértem, de sajnos nem tudtam teljesíteni... Nagyon nagyon sajnálom.. :/ Pont ezért nem akarom húzni a szót, jó olvasást 
Bebyxx

    A földi létem alatt sokszor határoztam akképpen, hogy inkább abbahagyom ezt az egész badarságot. Nem vagyok képes végigcsinálni a Küldetést. Egyszerűen képtelen vagyok megtalálni a megfelelő embert. Talán sokkal könnyebb lenne minden, ha a földieknek nem lenne ennyi befolyásoló érzésük. Ezek közül talán a legbonyolultabb a szerelem. Azt gondolnánk, hogy én ezt nem érezhetem... Nos sokáig így is gondoltam, de túl jól kapcsolódtam össze a robotommal. Meglágyultam és rengeteg emberi tulajdonsággal lettem felruházva.
    Az is hihetetlen, hogy egy fantasztikus és tündéri fiú egy UFO-ba szeret bele... Még gondolni is szörnyű, hogy mi vagyok, nemhogy beszélni róla. Nem is szeretnék többet... Valójában igazából még nem döntöttem el, mit is csináljak. Az opció közül két véglet jöhetett szóba: vagy itt élek tovább, teljesen beleolvadva a lakosságba vagy visszamegyek az igazi otthonomba Lenézettnek. Lenézettnek nevezik azokat a lényeket, akikben csalódtak, akik nem végeztek el, valami rájuk szabott feladatot, akik a társadalmukat és közösségüket semmibe vették. Ha valóban visszamennék, ez lennék én. Ha maradnék, szenvednék attól a csodálatos mégis kegyetlen érzésről, a szerelemtől.
    Sehogy sem lenne jó, vagy mégis... Ha jól elvégezném a Küldetést és időben megtalálnám a Kiválasztottat. Vagyis, ha sikerülne elvégeznem a lehetetlent. Kevesebb, mint másfél hónap alatt képtelenség több millió szóba jöhető ember közül kiválasztani egyetlen egyet. Én már megtaláltam a saját Kiválasztottamat, a szívemét, azonban ő már foglalt. Soha nem lehetne az enyém, főleg a származásom miatt. Nem élhetné le velem az életét, mert vagy ő jönne rá vagy jobbik esetben nekem kéne előadni neki, mi is vagyok igazából. Akkor viszont hülyének nézne és elmegyógyintézetbe küldene.
     A szívem legmélye folyton-folyvást hajtogatta, hogy ne menjek el, viszont eszem az ellentétét szajkózta. Érdekes módon "eszemnek" Kiera", "szívemnek" Perrie hangja volt. Egyre jobban éreztem, hogy meg fogok őrülni...
- Nem tudsz lebeszélni! Eldöntöttem és már meg is van a jegyem!- tettem el a telefonomat, majd a mosdóba mentem, összeszedni a cuccaim. A kisebb táskákat beletettem a bőröndömbe, végül nagy erőlködés árán húztam össze.- Ne!- mutattam fel ujjam, mikor már láttam, hogy szája újból beszédre nyílik.
    A repülő, melyre sikerült helyet foglalnom, pontosan egy óra múlva indul. Igaz, hogy affajta "borravalót" kellett fizetnem, de a legfontosabb cél a gyors hazautazás volt. Nem érdekelt hogy mennyiért... Megfogtam a holmimat, majd elindultam a nemrég rendelt taxim felé. Az üvegajtón kiérve visszafordultam és megöleltem az én kis barátnőmet, aki az egész hotelen keresztül követett.
- Örülök, hogy újra találkoztunk! Zayn-nek majd mond meg, hogy ne haragudjon! És a fiúkat is üdvözlöm... Sajnálom, de ezt nem bírom... Elegem van Kierából!
- Én azt sajnálom, hogy elmész! Biztos nem maradhatsz még?! Ne érdekeljen már ez a kis vipera!- némán ráztam a fejem, mire újra magához rántott és megszorongatott.- Vigyázz magadra!- mondta végül, majd utamra indított.
    A taxisofőr mindenemet a csomagtartóba pakolt, én pedig a hátsó ülésen foglaltam helyet. Integettem a barátaimnak, ugyanis az ajtóban megjelent a semmit sem értő és furcsa ábrázatú Louis kedvesével az oldalán.
- Majd egyszer mindent elmagyarázok!- kiáltottam ki nekik az ablakon és visszahúzva kezem letöröltem az arcomon galádul végigfolyó könnyet. Lehunytam a szemeimet, annak érdekében, hogy netán jobb lesz, de megint csak Kiera vigyorgó ábrázatát láttam magam előtt, ráadásul nagy pocakkal.
    Nos igen, talán ez a tudat térített ki a legjobban a hitemből, hogy gyermekük lesz. Ezek után nem bírnék Harry-vel lenni. Egy apukával, aki csak miattam hagyta el a családját. Még a gondolat sem tetszik, undorodnék magamtól, ha képes lennék elvenni tőlük.... Az egyre elkeserítőbb és felzaklató gondolatokból a telefonom csörgése ébresztett fel.
    Nem érdekelt, hogy ki és mit akar. Figyelmen kívül hagytam az idegesítő dallamot, ami ráadásul Harry-ék egyik száma volt. Pont Mr. Tökély szólójánál maradt abba, amit egyfajta égi jelnek tekintettem. Gyorsan végighúztam ujjam a képernyőn, majd kikapcsoltam. Sejtettem, hogy ki kereshetett és őszintén nem volt humorom a vele folytatandó csevegéshez. Lehunyt szemekkel dőltem hátra, majd élveztem az autó ütemes haladását. Lenyugtatott es ellazított, ahogy a motor egyenletes berregő hangokat adott ki. Talán sikerült elaludnom, ugyanis a hirtelen megállás elszomorított és felébresztett. Kissé kómásan vergődtem ki a kényelmes ülésről, majd a csomagtartóhoz léptem.
    Közben a sofőr is úriember módjára jött utánam, majd vette ki a bőröndöket és rakta a betonra. Mosolyogva köszöntem meg a fuvart, miközben jelentős borravalóval ajándékoztam meg. Egész arcára mosoly ült ki, ami láttatni engedte, hogy szüksége van minden fityingre. Intettem egyet, de sietnem kellet, úgyhogy futóléptekkel indultam meg becsekkolni. Minden rendben ment, így még maradt fél órám a repülő indulásáig. A nagy üvegablakhoz lépdeltem és kibámultam rajta. Abban a pillanatban szállt le egy óriási gépmadár. Vigyorogva konstatáltam, mennyivel kisebb sebességgel érkezhettek meg, mint én a Földre.
    Megint csak elbambultam- úgy látszik ez a nap ilyen- mert csak a határozott és sietős léptek hoztak vissza, amik mögülem hangzottak. Biztosan siet valaki- gondoltam, miközben az órámra pillantottam. Nagy szemekkel bámultam a mutatóra, ami igencsak gyorsan közeledett a felszállás időpontjához. Már éppen megfordultam volna, hogy elinduljak a repülőhöz, mikor valaki megfogta a derekamat. Kisebb szívroham kerülgetett, de halálosan megnyugodtam, mikor megéreztem az illatát. Tudom, hogy el kellett volna szakadnom tőle, de valami láthatatlan erővel tapasztott magához.
    Lehunytam a szemeimet, majd a könnyem is kicsordult. Tenyeremet az ő erős kezéhez illesztettem és nagy nehezen lehámoztam magamról.
- Kérlek! Miért viselkedsz így? Miért hagytál ott mindent? Miért nem szóltál? Miért? Miért?- hangja lágy volt, mégis egyszerre mély és választ követelő.
- Mintha nem tudnád... Nem itt kéne lenned, hanem Kierával és a babával!- fordultam felé lehajtott fejjel. Próbáltam eltűntetni a könnyeim, de azok megállást nem ismerve zuhogtak alá.
- Miről beszélsz?!- felemelte a fejem, ezáltal láttam, hogy szemei tudatlanságról és zavarodottságról árulkodtak.
- A gyerekedről, akit Kiera vár, tőled!- próbáltam erős maradni, de nem sikerült. A hangom elcsuklott a mondat végére, majd rázkódtam a sírástól. A karjaiba húzott és a hátamat simogatta.
- Én nem tudok semmiféle gyerekről! Biztosan csak kitalálta! Ne hidd el, amiket mond! Kérlek szépen, inkább azt hallgasd meg amit én mondok! Végre kitálaltam mindent Kierá- nak! Most már nem kell félned senkitől és semmitől, én megvédelek!
     Tudtam, hogy komolyan gondol mindent, mégsem bírtam hinni neki. Hogy nem kell félnem?! És Pat? Ő majd' szét fog pukkanni, ha rájön, hogy megcsaltam, hogy becsaptam... Nem beszélve a lelkiismeret furdalásról, amit én éreznék, ha Harry-vel lennék. Nem, nem enyhülhetek meg, muszáj végeznem ezzel, visszamegyek Lenézettnek.
- Engedj el!- húzódtam el tőle, de ő megfogta a karom és nem engedett.- El fog menni a járatom!
- Nem érdekel... Maradj itt velem! Kérlek, szerelmem!
- Nem, nem maradhatok, értsd már meg! Pat-et szeretem, nem téged!
- Nem hiszek neked!- szólt erőteljesen, majd magához vont és erősen tapasztotta ajkát az enyémre. Próbáltam ellent parancsolni a számnak, de a testem miután éreztem érintését, külön utakat járt. Teljesen megőrültem tőle, amint nyelve bebocsátást kapott és megtáncoltatta az enyémet. A könnyeim lecseppentek, majd belefolytak az összetapadt szánkba.- Én megmondtam! Érzem, hogy te is engem szeretsz, érzem ahogy kívánsz, érzem ahogy epekedsz utánam, érzem, hogy minden érintésed engem akar, utánam kiált!
      Újra szerettem volna külön válni tőle, de nem tudtam. Ő sem engedett volna, de a testem sem. Belemosolygott a csókunkba, végül elvált a szája az enyémtől. Homlokunkat összeérintette, én pedig nem akartam abbahagyni. Kívánkoztam a telt ajkai után, még többet szerettem volna belőle. Még mindig vigyorogva adta meg a szó nélküli kívánságom. Csókja először ugyancsak lassú és lágy volt, majd vaddá és tüzessé fokozódott. A külvilágot teljes mértékben kizártam, csak Ő volt és Én. Talán éppen emiatt az óriási hiba miatt nem vettem észre az egyre szaporább felénk haladó lépteket.
- Stacy, Harry mi a fészkes fenét csináltok ti itt?- egyszerre, tökéletes összhangban váltunk szét, majd fordítottuk fejünket az illető fele, aki nem más, mint Patrick Wood volt.

Interjú

Sziasztok! :) Hát most nem egy új résszel jöttem, hanem egy örömhírrel. Egy kedves barátnőm készített velem interjút és azt szeretném megmutatni nektek :) A blogjába is bekukkanthattok, ITT

Az eredetit pedig megtekinthetitek ITT:

1. Miért kezdtél el blogolni?
Már kiskoromban is nagy fantáziával rendelkeztem. Talán nyolc-kilenc éves lehettem, mikor elkezdtem írni az első történetem. Aztán abba hagytam, mert nevetségesnek találtam. Végül kb. egy évvel ezelőtt írtam tele könyvszerűen két füzetet. Aztán meguntam, hogy senki nem véleményezi az irományokat, ezért döntöttem úgy, hogy feltárom a gondolataimat blog formájában.

2. Mit tartasz fontosnak egy blogban?
Legfontosabb talán az egyediség. Szerintem nagyon lényeges, hogy az illetőnek mekkora és legfőképpen milyen a fantáziája.

3. Mi ihlette az első blogodat a Rosette-t?
Tulajdonképpen nem gondolkoztam rajta sokat, csupán egy szombat délelőtt unatkoztam és a teraszra ültem ki. Ott felnyitottam a lap topot és hirtelen elhatározásból létrehoztam a blogom. Egy ideig gondolkoztam, hogy miről is szóljon, majd kipattant a fejemből az isteni szikra. Akkor tetszett, de most visszaolvasva elég kezdetleges...

4. Mit teszel, ha negatív kritikát kapsz?
Hál' Istennek ilyen csak egyszer volt(eddig), szóval akkor legalábbis ezt csináltam: Először kiakadtam, majd picit elszomorodtam, hogy nem tetszik amit csinálok. Aztán lenyugodtam és próbáltam megfogadni a kritikában megfogalmazott tanácsokat. Tudom, hogy nem tetszhet mindenkinek, de nekem fontos a minél több pozitív visszajelzés.

5. Ha bármit megtehetnél mit kívánnál a jelenlegi (The World Mission) blogodnak?
Talán azt kívánnám, hogy minél több ember látogassa meg a blogom. Csak azt szeretném, hogy megízlelhessék a fogalmazásmódomat. Ha pedig netalántán tetszene nekik, akkor olyan boldog lennék, mint még soha. Persze fontos a komment is, de a tudat, hogy valakinek tetszik a munkád, az már elég, akár szóban is megfogalmazva.

6. Ki a blogger példaképed?
Talán elsődlegesen poppi-t mondanám, az ő blogjára találtam rá elsőnek, talán miatta ízlelhettem bele ebbe a csodás mesevilágba. Emellett pedig dodo- ra is felnézek és ámulattal olvasom az ő blogjait is.

7. Mit kívánsz a kezdő "első blogos" bloggereknek?
Csak annyit tanácsolnék nekik,- nem mintha én túlságosan is profi lennék :D- hogy ne adják fel! Sokszor én is igazságtalannak érzem, hogy azokat istenítik, akik szóismétlésekkel és tőmondatokat írnak. Ilyenkor kissé elkeseredem, de az olvasóim-akikből nincs túl sok, de annál jobban imádom őket- mindig bíztatnak és támogatnak! Tehát azt üzenném nekik, hogy ha nem is rögtön és nem több száz, de idővel lesznek kitartó és imádnivaló olvasóik!

8. Szép gondolatok. Mit gondolsz a perverz blogokról?
Hú... Hát ilyenből mostanában van egy pár. Bár talán a legtöbb külföldi "nagy" blog fordítása. Elismerésem azoknak a tizenéves lányoknak, akik a saját nevükön akár felnőtt emberek előtt is merik vállalni a "rossz" gondolataikat.

9. Mi az ami rögtön írásra inspirál? Ha van ilyen kifejezett dolog.
Igazából nem is tudom. A legnagyobb hajtóerő talán az egyik olvasóm, aki szó szerint terrorizál, az új rész mielőbbi megjelenése miatt. Ezenkívül talán az 1D számai hatnak rám, meg talán a hangulatom.

10. Tudom nem a témához kapcsolódik, de milyennek tartod magad?
Hát egyáltalán nem vagyok megelégedve magammal. Sem kinézetileg, sem belsőleg, sem tudásilag. Egyedül a zöld szemeimre vagyok büszke. A belsőmben talán az tetszik, hogy kevesebb tanulással is szerezhetek jó jegyet, viszont nem vagyok megelégedve a tulajdonságaimmal. A tudásom alatt pedig leginkább az írásomat értem. Nem tetszik, ahogyan fogalmazok. Egyrészt túl egyszerű, másrészt pedig túl bonyolult-ezalatt leginkább arra gondolok, hogy az olvasónak legelőször "meg kell szoknia" a fogalmazásomat.

11. Egy blog kinézetében mi taszít a legjobban?
Ha az egész össze-vissza van. Nem egy olyan blogot láttam, amiben az első bejegyzés még sárgával, a második kékkel, viszont a harmadik már rózsaszínnel van írva. Vagy például ha rikító neonszíneket használnak... Az bántja a szemem, ahogy szerintem másokét is, csak akkor azt nem értem, az író miért nem javítja át?! Szerintem a kinézet is hozzájárul ahhoz, hogy mennyien olvassák a blogot. Ha a kinézetben nincs stílusa az írónak, akkor valószínűleg az íráshoz sem konyít annyira...

12. Mit tartasz a legsablonosabb történetnek?
Talán azokat a történeteket, amikor a magyar lányok Angliába utaznak, találkoznak a One Direction-nel, pont öten vannak, így mindegyiküknek jut egy-egy fiú, majd nem sokára megházasodnak gyerekeik lesznek és mindenki boldog lesz... Bár vannak olyan történetek, amik így kezdődnek, mégis izgalmasak, mert az író egyedi fantáziával rendelkezik...

13. Mit gondolsz ha a kedvenc blogodon olvasol egy nagyon durva negatív kritikát és az író emiatt hagyja abba az egyébként zseniális blogot?
Akkor úgy érezném magam, hogy mindjárt felrobbanok, bár még ilyen hála a jó égnek nem fordult elő... Ja és biztosan próbálnám megtalálni az íróját és addig zaklatnám amíg nem folytatja :DD Nem, nem lennék gonosz

19. "Én nem vagyok képes rá!"

Sziasztok! Sok mondanivalóm van, de ígérem próbálok rövid lenni. Először is sajnálom, amiért csak most hoztam részt, de ez a hetem szó szerint szörnyű volt... Mindennap dolgozatot írtunk, így minden délutánom a tanulással ment el. Mivel szerdán nem kell menni suliba, a most következő héten legalább kettő, talán három részre is számíthattok. A következő dolog, hogy nem igazán kapok kommenteket. Nem zavar annyira, nem is szabok határt, de kimondottan jól esne. Mindegy. És az utolsó dolog, hogy a héten kaptam kritikát. Egyáltalán nem mondhatnám pozitívnak... Van amiben egyetértettem, de valamiben nem. Pont a kritikában jelent meg a kinézet megváltoztatása, épp ezért is alakítottam egy kicsit és csináltam chat-et. Viszont, a történetet NEM fogom átírni, bármennyire is nem tetszik valakinek. Így született meg a fejemben, így is marad. Remélem azért nektek Olvasóim, tetszik.... Nem akartam sokat hablatyolni, de sikerült... :D Úgyhogy most abbahagyom, de végül jó olvasást :)
Beby xx 

   Soha többet nem iszom alkoholt! Ez az első dolog, amit megállapítottam abban a percben, mikor felébredtem. A fejem majd' szétrobbant, hányingerem volt. Szememet erősen szorítottam le, kissé enyhítve a fájdalmat. Hasamra tettem a kezem, mert éreztem, hogy a benne levő tartalom nem sokáig fog ott maradni. Pillanatok alatt ültem fel és pattintottam fel a szemeimet. Meglepődve állapítottam meg, hogy újra a hotel szobában vagyok. Leszálltam az ágyról és a mosdóba futottam.

   Miután kissé elrendeztem magam, fájó gyomorral és egy szál törölközőben sétáltam vissza. A padlót bámultam és azon gondolkoztam, mi is történt a tegnap este folyamán. Lábujjaimmal a puha szőnyeget birizgáltam, amikor is szuszogásra lettem figyelmes. A hang irányába, az ágyra néztem, ahol a takaró egyenletesen mozgott. Hirtelen megállt bennem az ütő, mert halványlila gőzöm sem volt, kit hoztam fel a szobába, de legfőképpen hogy mit is csináltam vele. Két lépésben szeltem át a szobát és leültem az illető mellé. Finomkodás nélkül rántottam le a takarót a vendégemről. Valójában éreztem ki lesz az ágyamban, de a kis hangocska megállás nélkül hajtogatta, "Ez nem lehet igaz, Ő nem lehet!"

    De mégis Ő volt, Harry Styles teljes életnagyságban feküdt előttem. Iszonyatosan édes volt, ahogyan szuszogott. Mellkasa fel, s alá járkált, arca még alva is mosolygott. Kis fürtjei szétterültek a párnán, teljesen betelítve azt. Fejemet megrázva próbáltam eltüntetni a helytelen gondolatokat. Egyáltalán nem szabadna róla fantáziálnom, Pat miatt. Az hagyján, hogy fantaziálni, de az is elképzelhető, hogy az éjszaka nem csak aludtunk...

- Alva vagy ébren tetszem jobban?- hangja rekedtes volt és még gyengén szólt, de még így is képes volt rám hozni a frászt és egyben elindítani bennem valami különleges folyamatot.

- Harry Styles ilyet még egyszer ne csinálj!- tértem ki a kérdés elől. Hangomra kinyitotta a szemeit, majd vizslatni kezdett. Tekintete megakadt a testemet alig takaró szövetdarabon.

    Zavaromban éppen felállni készültem, de ő megfogta a karom és nem engedett. A szabad jobbommal húzogatni kezdtem a textilt a combjaimon, de kis mérete miatt nem jött lejjebb. A bongyorka mosolyogva figyelte bénázásomat, miközben nagyokat kuncogott.

- Kérlek, ne csináld! Ehelyett inkább mond el, mi történt az éjszaka!- szégyenemben lehajtottam a fejem és a matracot vizslattam. Hazza abbahagyta a nevetést és csendben maradt.- Nem emlékszem, kérlek! Mond el! Csak aludtunk vagy más is történt?

- Nem emlékszel? Pedig csodálatos volt... Igazi kis vadmacskaként doromboltál alattam!- könyökölt fel, majd száját az enyém felé közelítette.

    Légzésem kihagyott párat, mikor agyamhoz eljutottak szavai. Nem hagytam, hogy megcsókoljon, ahelyett felpattantam és az ablakhoz siettem. Háttal állva vettem nagy levegőt. Nem, az nem lehet... Ezt nem hiszem el.. Nem történhetett köztünk semmi.. Nem adhattam magam oda neki... Ez egyszerűen lehetetlen!

- De ha gondolod, meg is ismételhetjük, hátha akkor visszajönnek az emlékek....- mögém lépett, majd csupasz vállaimra adott csókokat. Kirázott tőle a hideg, undorodtam magamról, amiért ezt tettem Patrick-kel. Mintha belelátott volna a gondolataimba, folytatta:- Nem kell aggódnod, ha nem akarod nem kell megtudnia a kis barátodnak.

   Hirtelen cselekedtem, egyáltalán nem gondolva át a tetteimet. Megfordultam és akkora pofont kevertem le Harry-nek, hogy szabályosan nekem fájt. Szememből kibuggyantak a könnyek, mikor megláttam a tenyerem nyomát a fiú arcán. Tekintete meglepődést tükrözött, icipici fájdalommal vegyítve. Hirtelenjében testemen végigfutott a lelkiismeret furdalás és sírva rohantam a fürdőbe. Magamra zártam az ajtót, majd lerogytam a padlóra.

- Öltözz fel és menj el innen! Nem akarlak látni!- ordítottam kifele, mikor meghallottam előbb a meztelen lába csattogását, majd a kopogást az ajtón.

    Nem tudom meddig lehettem odabent, de az álom a hideg kövön nyomott el. A szemeimet jóval azután nyitottam ki, hogy meghallottam először a nevem. Mivel nem férfi szájából hangzott, lassan felkeltem a mosdókagylóba kapaszkodva és kinyitottam az ajtót. Előttem Perrie alakját véltem kivenni a homályosságból. Egyik kezében újságot szorongatott, másikban egy tányért, tele finomsággal. Mielőtt bármit szólhattam volna, a kis komódra tette a cuccokat és magához vont.

- Jobban vagy?- suttogta, majd elengedett és az ágyra húzott.

    Ölembe tette a kaját és noszogatott az evésre. Teletömtem a számat sütivel, majd bólogattam, hogy megvagyok. Egy ideig szótlanul ültünk egymással szemben, végül szó nélkül az újságot is elém tette. Nem értettem mit akar vele, mivel egy mukkot sem értek a görög betűkből, de a szemem megakadt egy képen, amin nem más, mint Harry és én hevertünk a homokban, egymásba feledkezve. A számban lévő ételtől majdnem megfulladtam, szemeim kigúvadva figyelték meg minden négyzetmilliméterét a fényképnek. Próbáltam szuggerálni, hogy mást ábrázoljon, de nem ment és még mindig a bongyor feküdt rajtam.

    Kétségbeesett pillantást küldtem barátnőm felé, aki számon kérően meredt rám. Tudtam, hogy magyarázatot kell neki adnom, pedig nem szívesen tettem, hiszen magam sem tudtam az érzéseimet, magam sem értettem a tetteimet.

- Ugye ez nem te vagy?

-  Én, én... De.- válaszoltam megint csak lefele nézve. Nagyon szégyelltem magam, főleg azért, mert el sem tudtam képzelni, ki is láthatta azt a cikket. Sajnos tudtam, hogy ezt az újságot körülbelül a lakosságnak több, mint fele olvassa. Ehhez hozzájárulnak még a turisták, na meg a külföldiek is. Természetesen egy napilapban megjelent hír nem sokáig marad kis körben, pillanatok alatt szivárog ki. Magyarul már fél világot bejárta a hír, miszerint "Harry Styles megcsalta a barátnőjét egy idegen, eddig még nem látott lánnyal". Szinte magam előtt látom a szalagcímet, ami minden országban címlapon virít.

   Perrie nem szólt egy rossz szót sem, csupán átölelt és az arcomon csordogáló könnyeket törölgette, miközben kedves szavakkal vigasztalt.

- Kiera látta már?- félve tettem fel a kérdést, de tudnom kellett. Tudnom kellett, ha netán megérkezik, be merjem-e engedni.

- Nem tudom, amint megláttam az újságot és szereztem kaját, rohantam hozzád... De ne aggódj, ki lehet ezt magyarázni!- nyugtatott még mindig. Iszonyat édes volt, főleg úgy, hogy a dolgok hátteréről halványlila gőze sem volt.

   Tudtam, hogy nem bujkálhatok egész nap az emberek,- legfőképpen a vipera elől-, úgyhogy összeszedtem magam. Felkaptam egy lenge szoknyát, majd Perrie mellett léptem ki az ajtón. Elterveztük, hogy beszólunk Zayn-nek, majd elindulunk felfedezni ezt a csodálatos országot. Amint behúztam az ajtót és elindultam barátnőm után a folyosón, kiabálást hallottam a mellettem levő szobában. A szipirtyó sipítozó és eszméletlenül magas hangja vetekedett egy mély és rendkívül ismerős hanggal. Nagyon megijedtem, mert sejtettem a vita tárgyát, ami nem más, mint a cikk, vagyis én voltam. Az ajtó nagy robajjal nyílt ki előttem, majd megláttam a göndör hajkoronát.

- Szeretem Stacy-t, sokkal jobban, mint téged! Érted?!- ordított, teljesen kikelt magából. Még soha nem láttam így, őszintén bevallva kicsit félni kezdtem tőle.

- Micsoda Harry? Ezt ugye nem gondolod komolyan? Ugye ez csak egy vicc? Nem szakíthatsz velem! Ezt nem teheted!

- Akkor csak figyelj!- kiáltotta, majd elrobogott. Észre sem vett, nekem pedig nem volt erőm utána kiáltani.

   Egyfelől örültem, mert végre  bevallotta neki, másfelől pedig féltem. Féltem, mert bármikor elmondhatja Patrick-nek. Hát ez az, már rég nem kéne vele lennem. Nem szeretem igazán, első perctől kezdve nem érzem azt, mint Harry-nél. Mikor őt látom meg, szinte másik világba csöppenek. Egy csodálatos és problémamentes világba. Pat-nél ez az érzés nincs meg... Sokáig nem akartam bevallani magamnak sem, nemhogy a bongyorkának, de tovább nem tudom titkolni... Egyszerűen nem tudom szavakba önteni, mennyire imádom. Szeretem, akarom, mindennél és mindenkinél jobban!

   Nem sokkal később, talán két másodperccel később megjelent a folyosón Kiera is. Ő bezzeg rögtön kiszúrt és kitágult pupillákkal meredt rám. Ujját nekem szegezte, majd egyre közeledett felém.

- Te, te kis szajha! Elvetted tőlem Harry-t! Életem szerelmét! Ezt akartad, hát megkaptad! Nesze most megkaphatod! Légy vele boldog, de szégyelld magad, amiért elszakítottad a családjától!- sokáig nem tudtam megszólalni, majd lassan eljutott a tudatomig a "családom" szó.

- Csaa-család?!- csak nyökögni tudtam, értelmes beszédre képtelen voltam, ugyanis torkomban egy újszerű gombóc keletkezett.

- Igen! Kisbabát várok Harry-től!- mosolyogva figyelte, amint szó szerint hullok szét. A falnak kellett támaszkodnom, hogy ne a földön kössek ki. Szemembe megjelentek a már jól ismert könnyek, amiket Kiera diadalmasan figyelt. Olyan volt, mint egy filmben a fő gonosz. Csak szívta magába a látványt és egyre több erőt gyűjtött belőle.

     Lassan megfordultam és inkább visszavonultam a szobámba. Nem akartam több időt ezen a borzalmas helyen tölteni. Kapkodva dobáltam vissza a ruhákat a bőröndbe, majd a sírástól remegve nyúltam a telefonomért. Már éppen a zöld gombot nyomtam volna le, amikor Perrie megfogta a kezem és leállított.

- Mégis mit csinálsz? Hova indulsz?

- Haza! Az első géppel repülök vissza Londonba! Elegem van ebből... Ez a földi élet ezerszer nehezebb mint gondoltam volna... Feladom, nem vagyok elég jó embernek... Ezek a rohadt érzések felváltva kavarognak bennem, bonyolítva a tetteimet... Érted? Erre én nem vagyok képes! Haza megyek.... A Küldetés sem érdekel már... Én nem vagyok képes rá!- egy szuszra mondtam el mindent újra és újra ugyanazt hajtogatva, majd felhívtam a repülőteret, hogy lefoglalhassam az első Angliába tartó gépre a jegyet..

Verseny

Sziasztok :)

Most nem egy új résszel jövök,- bár már készülőben van!- hanem egy hírrel. Jelentkeztem egy novella versenyre és másik két versenyre is ezzel a bloggal. Ha van kedvetek, próbáljátok ki ti is magatokat :) hamarosan újra jövök :)

Beby xx

http://rworldforever.blogspot.hu/2013/09/novella-verseny.html

http://kritikatolunkneked.blogspot.hu/2013/10/blogverseny-1.html

18. "Megértelek!"

 

Sziasztoook :) itt van a következő rész, szám szerint a 18. Eszméletlen, hogy máris itt tart a blog... Szerintem ez az eddigi legrosszabb rész.. Sajnálom, nem vagyok a toppon :S puszilok mindenkit
Bebyxx

   Az érzelmek hozzá tartoznak az emberi léthez, bár megjelenésüknek nem mindig örülünk feltétlen. Ahogy most sem. Hozzám sem kellett volna idejönniük. Zayn rögtön észrevette arcomon a meglepettséget és hogy én már ismerem valahonnan a "barátnőjét". Na ja... A magát Perrie-nek nevező lény, nem más mint Csillagfény, a már jóval előttem a Földre költöző űrlény. Régebben, amíg velünk élt, nagyon jó barátságban voltunk, ha lehet ilyet mondani odafönt. Aztán a Mesterrel összekapott valami jelentéktelen dolgon és inkább az emberek közé vonult. Ez már jó pár éve, legalább 4-5 éve volt. Biztosan jól érzi magát, ha barátja is van... Jól be tudott illeszkedni, ennek örülök, bár nagyon hiányzik. Nagyon.

   Még mindig kissé lefagyva indultam meg Niall után az étkezőbe, majd Liam és közte foglaltam helyet. A fejemben éreztem a nyomást, ami azt jelentette, hogy valaki szeretne kommunikálni velem. Nem mertem megnyitni a kaput, mert féltem hogy túlságosan koncentrálnék a néma beszédre és valami olyat mondanék ki hangosan, amiért furcsán néznének rám. "Zayn barátnője" felé néztem és némán jeleztem, majd mindent meg fogunk tárgyalni, ne aggódjon.

   A pincér már megérkezett, de Louis-ék még sehol sem voltak. Igaz Harry-ék sem, de rájuk inkább nem is akartam gondolni, el tudtam képzelni vajon milyen dolguk lehet.

- Szerintem együnk nyugodtan, Louis és Eleanor rég látták egymást, sok "megbeszélni valójuk van"!- az utolsó szavaknál ujjaival a levegőben idézőjelet mutatott, mire mindenkinek nevetnie kellett.

- Niall, javíthatatlan vagy!- rázta meg a fejét kuncogva Perrie. Igaza volt, egyrészt a szöszke megint a hasára gondolt elsősorban, másrészt pedig Louiséknak biztosan fontosabb dolga is van annál, minthogy itt lent vacsorázzanak velünk.

    Végül igaza lett az ír bandatagnak, mindenki kért ami a fogára való volt. Valahogy nem volt túl nagy étvágyam, de mindenképpen meg akartam kóstolni az igazi görög gyümölcslevest, úgyhogy maradtam annál. Valóban igen ízletes és finom volt. Ezerszer jobb, mint amilyen szörnyű kajákat készített Kiera, amíg náluk voltam. Hát ez az, már megint ők...

- Én elmegyek, kiszellőztetem a fejem!- álltam fel, miután megettem az utolsó kanállal is. Jelentőségteljesen Perrie-re néztem, majd felálltam az asztaltól és az üvegajtó felé indultam.

- Én pedig mosdóba!- hallottam még a szavait messziről, ami megmosolyogtatott.

    A levegőre kilépve kellemes meleg fogadott. Egy pillanat erejéig lehunytam a szemem és élveztem a kora este hangjait. A távolból, a tengerpart felől hangulatos zene szólt, egy igazi görög buliból.

- Te mit keresel itt?- hallottam meg a hangot a hátam mögül, amire valóban vártam. Megfordultam és kissé mérgesen a szemeibe néztem.

- Próbálom megmenteni a fajunkat... Ugyebár, engem még érdekelnek a barátaim!- kissé erőteljesebben adtam választ a kérdésére, de kétségkívül igazam volt. Igazam volt, mert ő ott hagyott minket.

- Nem értelek miről beszélsz...

- A faj, a kihalás szélén áll! Ha nem keresem meg a Megmentőt, aki segít a Gép beindításánál és a szaporításnál, nem leszünk többé! Már megkezdődött a Kihalás! Érted?! Te és én is el fogok pusztulni, ha nem találom meg azt a különös képességekkel megáldott embert. Egyre fogy az idő és úgy gondolják, hogy nem tudom megcsinálni, hogy kudarcot vallok...- a mondandóm végén két könnycsepp gurult le az arcomon én pedig Csillagfény karjába omlottam.

    Nem szólt semmit, csak a hátamat simogatta. Feje a vállamon nyugodott, arcát a vékony csipkékkel fedett bőrömbe fúrta, amin megéreztem a nedvességet. Ő is sírt. Sírt, mert tudta, hogy nagy a baj, ő pedig ott hagyott minket.

- Ne haragudjatok... Csődöt mondtam...- miután elszakadt tőlem, a legközelebbi padhoz húzott és leültetett, majd mesélésbe kezdett.- Terepszemlére jöttem, hogy kissé átérezzem, milyen is itt élni, milyen embernek lenni... Teljesen véletlenül jöttem rá, hogy konyítok valamicskét a zenéhez, tudok énekelni. A családom, akik hasonlóan űrlények, befogadtak, lányukként neveltek. Támogattak, mikor jelentkeztem az x-faktorba. Ott összetettek három másik lánnyal. Először nem akartam velük együtt "bohóckodni" a színpadon, de rájöttem hogy szeret minket a közönség... Aztán megismertem Zaynt és beleszerettem... Megtapasztaltam a világ legszebb érzését, a szerelmet... Ezek után már nem volt se kedvem, se erőm visszatérni, érts meg kérlek!

    Karjaimba vontam és erősen öleltem magamhoz. Valószínűleg a legtöbb társunk nem értette volna meg őt, de én igen, mert tudtam, hogy mit érez. Tudtam mi az a szerelem, ugyanis én is ettől az érzéstől szenvedtem, ideérkezésem előtt.

- Megértelek!- suttogtam, majd nagy nehezen elváltunk egymástól és visszamentünk a fiúkhoz. Hogy ne tűnjön fel nekik a kisírt szemünk, első utunk a mosdóba vezetett, hogy lemossuk magunkról a sírás maradékát. Visszatérve már megteremtődött az alaphangulat. Lejött Louis és El is, akik kértek két pezsgőt. Mi már csak az üres poharakat és üvegeket láttuk. Mindenki nevetett és mindenki jól érezte magát.

- Ahogy kint jártam, hallottam, mekkora buli van a strandon... Nem megyünk le?- vetettem fel az ötletet, miközben újra lehuppantam a székemre.

    A többiek jónak találták a javaslatom és végül összeszedve magunkat, indultunk lefele a kis ösvényen, amin egyszer már eltaknyoltam. Harry-ék is megérkeztek időközben, sajnos. Fekete farmert és fekete inget viselt, ami kigombolva fél mellkasát láttatni engedte. Nagyon helyes volt, főleg mikor mosolyogva kibukkantak a tökéletesen fehér fogai. Próbáltam nem megbámulni, inkább elfordulni előle, bár nem sikerült. A vipera nevetgélve köszöntötte a lányokat, bár rajtuk is látszott, hogy ugyanazon a véleményen vannak, mint barátjaik. A párocskák kézen fogva haladtak, én pedig a két testőröm között lépdeltem. Ha egy picit is rosszul léptem, Liam és Niall is rögtön ugrott utánam. Édesek voltak, hogy így vigyáztak rám.

    A buli egy szóval jellemezve tökéletes volt. A lányokkal, persze Kierát kivéve nagyon jól elvoltam. Egy csomót beszélgettünk, táncoltunk, na meg persze ittunk. Töménytelen mennyiséget. Ha Harry rám mosolygott vagy csak rám nézett, máris kerültem a tekintetét. Tudta, hogy miért kerülöm, de látszott rajta, hogy ez nem tetszik neki. Kicsit sajnáltam, bár magának kereste a bajt. Ha akkor mindent elmond annak a kis fruskának, máris elkerülhette volna ezt a helyzetet. Ha szakít vele, akkor most is a karjaiban ülve beszélgetnénk, iszogatnánk vagy éppen táncikálnánk, az ideiglenesen kialakított színpadon. Na igen, a mondataimban túl sok a "ha" szócska...

    Éppen egy koktélt kaptam újra a kezembe, amikor valaki megragadta a karomat. Mivel már több volt bennem a kelleténél, nem kellett túl nagy erőt kifejteni az illetőnek, hogy arrébb húzzon. Végül a bulitól viszonylag messze álltunk meg,  megfordulva szembe találtam magam Harry-vel.

- Hát te meg mit akarsz?- néztem rá.

- Meg akarom tudni, mi ez a gyerekes viselkedés!- jelentette ki, de én csak fej rázva és botladozva indultam meg vissza, hogy a barátaimat megkeressem. Karomat újra elkapta és magával szembe fordított.- Addig nem mész innen, amíg értelmes magyarázatot nem adsz!

    Az alkohol egyre dolgozott a testemben, a vérem dübörgött, bőröm bizsergett, ahol hozzám ért. Vágytam rá, vágytam a kezeire a derekamon, vágytam a szájara az enyémen, vágytam minden porcikájára a testemen.

- Magyarázatot akarsz, akkor megkapod! Nekem is tetszel, kibaszottul szeretlek, az első pillanattól kezdve! El akartam nyomni magamban, elfelejteni Kiera és Patrick miatt, de nem megy! Olyannal hitegetsz, hogy te is szeretsz, de ha valóban így lenne, már rég ott hagytad volna a kis barátnődet.... De nem, te ahányszor nem velem smárolsz, az ő ágyába bújsz! Amikor hozzá érsz, a szívem kicsike szilánkokká törik szét!

    Ordítottam, miközben a könnyeim egymás után zubogtak,- akár egy vízesés- a homokba. Teljesen összezavarodtam, főleg mikor átszelte a métereket köztünk és magához vont. Először még csak ölelt és nem engedett, attól függetlenül hogy kapálóztam a karjaiban. Harry Styles-hoz híven megint nem érte be ennyivel, elengedett öleléséből, majd ajkait az enyémekre helyezte. Nem engedtem neki, próbáltam elhúzódni előle, de megint csak nem engedett. Egyre erősebben csókolt, szinte falta ajkaimat. Nyelve bebocsátást kért és már nem volt erőm tiltakozni. Engedtem neki...

    Egymásba gabalyodva hullottunk a homokba. A koktélom a kezemből éppen mellém esett, Harry pedig rám. Felegyenesedve, ugyanakkor még mindig négykézláb nézett rám.

- Kérlek ne haragudj! Szeretlek!- ezzel újra megcsókolt, azonban nem élvezhettük sokáig egymás társaságát, mert egy fényképező kattanását hallottuk meg a hátunk mögül...

17. Csalódások és egy nem várt meglepetés

Pfu... Először is nagyon büszke vagyok magamra, hogy előbb tudtam hozni a részt :) októberben- mivel az őszi szünet kezdete is itt van- szeretnék kicsit aktívabb lenni :) A másik pedig, hogy szerintem eddig ez az egyik legrosszabb részem :/ nekem nagyon nem tetszik, bár remélem azért elég jó lesz, ahhoz, hogy a lényeget le lehessen szűrni belőle... 
Jah és ezt részt Reginának szeretném küldeni, mert mindig nyaggat hogy siessek, remélem velem ellentétben neked egy picit tetszik majd ;)Jó olvasást cukorvirágszálaim ;)
Beby xx

~ Harry szemszöge ~

   Annyi csodálatos dolog történt velem az elmúlt hónapban, hogy az már szinte hihetetlen. Sokszor gondolom azt, talán mégsem a földön, annál is inkább a mennyországban vagyok. Az egész sorozat ott kezdődött, hogy megtaláltam azt a lány az út mellett, aki később a szerelmemmé vált. Szám szerint háromszor utasított el, de egyszer sem vette el a kedvem, inkább fokozta. A szívem legmélyén éreztem, hogy nem közömbös irántam. A nagy áttörés mégiscsak a Wood házban elcsattant csók volt, annak ellenére, hogy a pasijának nevezte Patrick-et. Onnantól már nem volt megállás.

   Lavinaként, affajta láncreakcióként csattantak el a csókok, sorban egymás után. Nem mintha ellenemre lett volna... Egyre jobban bebizonyosodott, nagyon is tetszik nekem ez a lány, sőt mi több fülig belezúgtam. Egy ideje már gondolkozom a Kierával való szakításom, de félek a reakciójától. Elég érdekes természettel van megáldva, a legkisebb neki nem tetsző dolgon képes kiakadni és hisztizni egy sort. Sokáig képes voltam eltűrni, de most már elegem van belőle és amúgy is a szívem Stacy felé húz...

   Az elviselhetetlen sipítozó hangra pillanatok alatt váltunk szét. Megfordulva észre vettem a hisztitől pattogó forrást is. A barna haja vörösödő fejét hullámosan keretezte, miközben ide-oda követte gazdáját. Kiera nagy léptekkel haladt, helyesebben trappolt felénk. Szemei szikrákat szórtak, engem is megijesztett, Sissyről nem is beszélve. Szegény lány úgy remegett a karjaimban, mint a kocsonya.

- Szóval?- állt meg előttünk csípőre tett kezekkel. Hangja számon kérő volt, ugyanakkor hallottam benne egy kis csalódást is.

- Miért, minek látszik?- a fejemben biztatott egy hang, hogy most szakítok vele és kitálalok mindent, de valahogy mégsem volt hozzá elég erőm.- Sissy majdnem megfulladt, felhoztam őt a szobájába.- utolsó szavamnál lehajtottam a fejem és elszégyelltem magam.

    Egy bátortalan, félős nyúl vagyok, ez már bizonyítást nyert számomra. Nem hiszem el, hogy az én barátnőm ilyen hülye... Ugyanis számomra nem várt reakciót produkált. Megfogta a kezem, felhúzott és szájon csókolt, nem fogva vissza magát.

- Egy hős vagy szerelmem! Azért jól vagy, ugye?- fordult Stacy felé, majd nem várva választ, húzott ki a szobából. Köpni- nyelni nem tudtam, lefagyva követtem. Ebben a pillanatban nagyon sajnáltam Sissyt, mert cserben hagytam....

~ Stacy szemszöge ~

    Csak feküdtem az ágyon és a könnyeim megállás nélkül száguldoztak lefelé az arcomon. Nagyon jól éreztem magam a délután folyamán, egészen az előbbi pillanatig. Nem a kis vipera rontotta el a hangulatot, hanem Harry. Nagyon nagyot csalódtam benne, hogy abban a pillanatban, mikor lett volna lehetősége az igazat bevallani Kierának, nem tette, inkább elment vele, mintha nem történt volna semmi köztünk. Most mi csinál? Behódol és bemászik az ágyába, megint. Kicsit többet néztem ki belőle...

   Lehunytam a szemeimet, hogy eltereljem a gondolataimat a bongyorkáról... Legszívesebben haza utaztam volna Patrick-hez. Ó igen, Patrick! Megcsaltam, pedig ő sosem tett, tenne ilyet velem. Sokkal jobb ember, mint én. Hát igen, ez az, hogy ő ember, én pedig egy idegen vagyok. Egy más bolygóról származó űrlény. Egy rakás szerencsétlenség.

   Kopogtak... Hangom halkan és félénken szólt, mikor kikiabáltam, helyesebben suttogtam. A barna bociszemű drágaság lépett beljebb, még mindig fürdőgatyában. Akaratom ellenére siklott végig rajta a szemem, a teste minden négyzetcentiméterét felfedezve. Igen, valóban helyes fiú volt, a legtöbb lánynak megakadt rajta a szeme, de Harry mégiscsak jobbnak tűnt, legalábbis az én szememben. Már megint hozzá hasonlítom a többieket. Még mindig nem bírom kitörölni a fejemből, azok után sem, hogy porig alázott.

- Hé, mi a baj?- kámpicsorodott el rögtön ő is, meglátva az én szomorú ábrázatom.- Ne sirasd már az egereket!- leült Harry helyére, majd erős karjával magához vont.

    Sokáig nem szólt semmit, csak egymásra borulva hallgattunk. Meleg és napbarnított bőre szinte vizes lett, ahogy eláztatták a könnyeim. Lassan elfogytak és elhúzódtam tőle. Csoki barna szemeibe néztem, melynek látványa kissé megnyugtatott. Nem volt kínos csend, viszont szívesen meséltem volna el mindent. Azonban mégsem tehettem. Eleve a fiúk azt sem tudták, hogy elcsattant köztünk az első csók, azt mégúgy sem értették volna meg, hogy mit művelt velem a barátjuk.

- Na, kérlek! Mond el nekem... Olyan rossz így látni!

- Nem mondhatom!- hajtottam le a fejem. Egy újabb könny cseppent le a szememből a takaróra.

- Ma este megérkezik Eleanor és Perrie! Nagyon aranyos és kedves lányok, szerintem Zayn és Louis szívesen mutat be nekik! Velük majd jól elbeszélgetsz, hidd el! Addig pedig aludd ki magad, gondolom eléggé megviselt a tengerben történt dolog... Nem is zavarlak tovább!- megsimította az arcom és egy puszit nyomott a homlokomra.

    Olyan édes volt. Nem csak azért tette, mert kötelességének érezte, hanem mert valóban érdekelte az állapotom. Az arcán minden érzelem tükröződött, kivétel nélkül. Csak azért váltott végül témát, mert tudta, hogy érzékenyen érint... Miután becsukta az ajtót, újra lecsuktam a szemem, de megint megzavartak. Ezúttal nem az egyik bandatag, hanem egy koppanás az ablak felől. Nem voltam jó állapotban, de tudtam kitől érkezett üzenetem, úgyhogy seperc alatt pattantam fel és léptem a zaj forrása fele.

Stacy,

Amióta lementél a Földre, figyellek. Figyellek, mert féltelek! A Mester nem tudja, hogy üzentem neked, ezért sietnem kell, nehogy rajta kapjon. Nem hiszi, hogy el tudod végezni a Küldetést! Túl emberinek tart! Úgy gondolja, hogy a test átvette feletted az irányítást. És drága Kémlény, sajnos lassan igazat adok neki.... 1 hónapod van, hogy megtaláld a Megmentőt! Ne feledd, a fajunk fent maradásáról van szó! Nem elrettentésül írom, de a Kipusztulás már megkezdődött. Minden nappal egyre közeledünk a Kihaláshoz. Immár 30 lényt vesztettünk el és egyáltalán nem biztos, hogy a következő nem én leszek. Kérlek, siess

Napfény

    Ugyanúgy, ahogy az ezelőtti üzenetnél is, elolvasás után, elporladtak és láthatatlanná váltak a szemnek. A barátom szavaira könnyeim újból kifolytak, immáron nem Harryt, hanem a fajomat siratva. A legnagyobb probléma, hogy én is úgy gondolom, képtelen vagyok elvégezni a Küldetést. Azt hiszem becsődöltem és nem sokára én is bedobom a törölközőt... Én ezt nem bírom tovább.

   Tanácstalansággal és szomorúsággal telt érzelmekkel feküdtem be újból a paplan alá, aminek köszönhetően újra elnyomott az álom. Próbáltam mindent és mindenkit kiűzni a fejemből, de még alva is kísértettek. Először a bongyorkát láttam Kierával, majd megjelentek az űrben hagyott barátaim is, akik sorban dőltek ki. Az álom végére mindenkit elvesztettem a lények közül, Harryt pedig láttam, amint fehér ruhában vezeti oltárhoz a viperát. Sírva ültem fel, majd oldalra fordulva egy angyali kék szempárt és hozzá tartozó szőke kócos hajat láttam a ködfátyolon keresztül.

   A fiú magához húzott és ölelésében tartott, amíg meg nem nyugodtam. Eszméletlen milyen  közvetlenek és kedvesek voltak. Kivétel nélkül, egytől-egyig. Már ebben az egy napban nagyon jól összebarátkoztam velük. Egyáltalán nem úgy viselkedtek, mint egy beképzelt sztárocska, annál is inkább mint öt teljesen normális, hétköznapi fiú.

- Megérkeztek a csajok... A hallban várnak ránk, együtt mennénk vacsizni... Nem jössz?

- De, de mindjárt összekapom magam... Ők hogy-hogy csak most értek ide?- nagyon megértően viselkedett, ugyanis nem hozta szóba szomorúságom okát.

   Próbáltam a témát más mederbe sodorni, hogy még véletlenül se kerüljenek szóba a könnyeim.

- Perrienek még el kellett valamit intéznie!- mosolygott rám az ír manó, miközben felhúzott az ágyról.- Nem zavarlak, készülődj csak!- megfordult, majd elindult az ajtó felé, azonban elkaptam a karját, megállítva ezzel.

- Nem zavarsz, kérlek maradj mellettem...- bólintott és leült a kanapéra. A bőröndömhöz sietettem és elővettem egy elegáns ruhát. Piros bélését fekete csipkék szegélyezték. Kiválasztottam egy magassarkú fekete cipőt hozzá, majd a fürdőbe igyekeztem.

   Lezuhanyoztam, megtörölköztem, megfésülködtem és a hajam első két tincsét befonva, a többit egyenesen helyeztem kontyba. Magamra húztam a szoknyát és lábamra kaptam a cipőt. Lassan kinyitottam az ajtót és kiléptem a kis barátom elé. Tátott szájjal bámult, álla teljesen leesett, mikor még körbe is forogtam egyet.

- Ez igen... Gyönyörű vagy! Harry- nek le fog esni az álla!- az utolsó mondatnál kérdőn meredtem rá, de mivel értetlenül nézett, gyanítom, hogy csak én hallottam oda.

- Köszönöm- válaszoltam mosolyogva, majd elindultam az ajtó irányába.

    Beszálltunk az üvegliftbe, ami egészen a többiekig vitt minket. Pont háttal az ajtónak álltam, így először észre sem vettem a vendégeket. Azonban miután kiléptem az előttem szétnyíló ajtón és Zayn elém lépve bemutatta jegyesét, csodálkozva meredtem rá.

- Mi a baj Stacy? Talán már ismeritek egymást?

- Biztosan egy koncerten már találkoztunk!- segített ki mosolyogva Perrie, azonban mindketten tudtuk, ennek köze sincs a valósághoz...