23. "Nem értem!"

Sziasztok Bogárkáim! Végre ide értem időben, az előre feljegyzett időpontban... Ez eddig nem sokszor fordult elő, úgyhogy becsüljétek :D Nah jó, csak viccelek... Amit mindenképp el szeretnék mondani, hogy fent van a prológus az After Dark-ban... IDE kattintva elolvashatjátok... Sokat jelentene, ha kommentelnétek is :) Viszont ne aggódjatok, ezért még nem fog bezárni a TWM :)

Imádlak Titeket és köszönök mindent Nektek,

Ölel Benneteket,

Bebyxx

    Valami rossz és kellemetlen érzés kerített hatalmába... Nem értettem, hogy miért, de másodpercek lefolyása alatt lettem rosszul. Fel kellett állnom, és a levegőre mennem. Aggódó pillantások kereszt tüzében vonultam ki a teraszra, miközben folyton folyvást azt hajtogattam: Jól vagyok! Nem igazán hittek nekem, de nem igazán érdekeltek. Tulajdonképpen most senki nem kötötte le a figyelmem, egy valakin kívül. Azon a személyen kívül, aki minden álmomat széttört, minden érzésemet porrá zúzott. Bár ennek köszönhetően rájöttem: a szerelem rohadtul fáj!

    Nem sokára ajtónyitódást hallottam mögülem, de nem volt erőm hátra nézni. Csak álltam a korlátnak támaszkodva, s néztem a morajló tengert. Valahogy az időjárás is együtt érzett velem, és teljesen elborult.

- Hé Stacy...nem gondolta komolyan, csak...- Louis hangja kissé hamiskásan csengett, ő sem hitte, hogy a barátja igazat mondott vagy legalábbis szerinte is hihetően hangzott. Megfordultam, majd mosolyra húztam a szám. Nem az az igazi, boldog nevetés volt, inkább egy olyan köszönöm-hogy-megértesz-én-is-szeretlek. Szavak nélkül értette a gondolataimat, magához vont és jól megszorongatott. Kimondottan jól esett és bármeddig úgy maradtam volna.

- Ezt te sem tudod...- susogtam a pulóverébe, ami igazán finom férfias illatot árasztott.

- Holnapután haza utazunk! Otthon majd mindent szépen megbeszélünk! Addigra Harry is átgondol mindent... Hidd el, Neki is kell egy kis gondolkodási idő...

    Meggyőző volt és mérhetetlenül aranyos, ahogyan nyugtatott. Az egyik részem tombolt, hiszen nem akarta itt hagyni a csodálatos tengert, viszont a másik rimánkodott a mielőbbi indulásért. Talán mégis a második érzelemhullám söpört végig rajtam erősebben. Louis a hajamat simogatta, majd egy óvatos puszit hintett a fejem búbjára.

- Kérlek gyere velem sétálni...

- Rendben, menjünk!- bólintottam, majd elhúzódtam tőle, és visszaléptem a szobába. A többiek megint csak sok figyelmet szenteltek nekem és láttam rajtuk, hogy aggódnak értem. Óvatos, kissé hamiskás mosolyt erőltettem az arcomra, és látszólag mindenki megnyugodott.... Vagyis mégsem: a barátaim, s én is tudtam, semmi sincs rendben.

     Egy hét telt el, a haza utazásunk napjától. Azóta sem láttam Harryt, és egyre jobban hiányzik. A testem valami érthetetlen dolog miatt teljesen legyengült. Egész nap csak pihenek és mégis teljesen kifáradok a nap végére. Természetesen Patrickhez nem mehettem vissza, úgyhogy Niallnél húztam meg magam egy kis időre. Kezdem kényelmetlenül érezni magam, de ő minden percben nyugtatgat, hogy nem zavarom... Hihetetlenül aranyos és szerethető, egyszerűen nem is értem, miért nincs még barátnője... 

- Szia, megjöttem!- robogott be az ajtón, majd a kanapéhoz jött és leguggolt mellém. Kaptam egy ölelést és egy édes mosolyt.- Jobban vagy már?- eddig vidám arca most felvette az aggódó maszkot.

- Igen.- hazudtam neki és számat megpróbáltam felfele görbíteni.- Még kaját is csináltam.- Újságoltam neki, abból a célból, hogy hátha elhiszi, milyen kicsattanó formában is vagyok. Kár, hogy nem tudtam átvágni, ugyanis rosszallóan nézett rám.

- De nem kellett volna fáradnod, amúgy is említettem reggel, nem itthon eszünk....- megrázta a fejét, miközben felállt és elfoglalta az egyik fotelt velem szemben. Hátradőlt, majd várta, hogy túráztassam az agytekervényeimet.

     Nos igen, azt hiszem mégis csak igaza volt... Reggel, mintha említette volna, hogy szedjem össze magam, mert az egyik barátjával találkozunk. Akkor és most sem volt túl sok kedvem velük hülyülni, miközben majd' szét estem. Ha netán felálltam a takaró alól, rögtön meg kellett kapaszkodnom. Étvágyam nem volt, a közérzetem is a pocsék felé hajlott. Hogy miért?! Fogalmunk sincs... Se a szőkeségnek, se nekem, de a legborzasztóbb, hogy az orvosnak sem.

- Én nem maradhatnék itthon?!- kérdeztem félve, bár már sejtettem a választ.

- Nem!- elmosolyodott, majd egy puszit nyomott az arcomra és elhagyta a szobát. Nem sokára visszajött, s egy ruhát terített le velem szembe a szék támlájára.- Neked hoztam, ezt kell felvenned ma este... Nagyon drága volt ahhoz, hogy csak itt porosodjon...

- Nem kellett volna venned nekem drága ajándékokat, mert...- inkább befejeztem, ugyanis az egy hét alatt ezt már ezerszer átbeszéltük. 

      Rengeteg mindennel halmozott el, de nem értettem miért. Kaptam fülbevalót, virágot, hajtűt, most pedig ruhát. Emellett pedig gondolom egyiket sem a kínai piacról szerezte be, hanem valószínűleg márkás helyen válogatta őket. 

     Kicsit lehunytam a szemem, ugyanis megint elöntött a fáradtság, éreztem, hogy valaki betakargat, de erőm nem volt megköszönni. Elnyomott az álom és én nem ellenkeztem. Pillanatokkal később valaki a nevemen szólongatott és simogatni kezdett. Legelőször Harryt hallottam és elmosolyodtam, de aztán a hang egyre jobban kezdett hasonlítani Perriére. Amikor végül valóban felébredtem, a barátnőm állt felettem.

- Szia álomszuszék! Azt hallottam kéne egy öltöztető!- megölelt, majd felsegített.

- Rosszul hallottad.- jelentettem ki, bár nem ellenkeztem, miközben a fürdőbe kísért. 

Lezuhanyoztam,- bár sokszor kaptam el a kapaszkodót, hogy meg tudjak állni-, majd Perries segített a törölközésben. Miután rám csavart a világosbarna anyagot, a fürdőszobai kisszékre ültetett. A hajamat megszárította, feltűzögette, az arcomat pedig újra áttörölgette. Semmi esélyem nem volt a tiltakozásra, a menekülésre pedig még annyi sem. Vékonyan kente arcomra az alapozót, majd szememre a szemhéjpúdert. Számat kirúzsozta, végül pedig megkért, hogy maradjak így, egy pillanat és visszajön.

     Miután visszatért, elfordított a tükörtől és rám adta a pezsgőszínű ruhakölteményt. 

- Kész is vagy! Egyszerűen csodás munkát végeztem...- mosolygott, majd megfordított a tükör előtt.

Szaporán pislogtam, ugyanis nem hittem, hogy magamat látom. A ruha egészen a földig ért, de az egyik combom szinte teljesen kilátszott alóla. A pántok helyett vékony, átlátszó, kissé vaníliás beütésű anyag borította a vállaimat, majd egy S alakban is végig lejött a hasamon. Nem volt problémám, hogy túl nagy a pocakom, ugyanis az utóbbi időben nem erőltettem meg magam az evésben. És persze az arcom... Perrie csodálatosan sminkelt ki. Zöld szemeimet kihangsúlyozta a fekete szemceruzával, számat pedig vörös rúzzsal pingálta ki. Mesebeli királylányként festettem, annak ellenére, mi is voltam valójában.

- Köszönöm- suttogtam, miközben átöleltem a több, mint csodálatos barátnőmet.

     Miután a nappaliba léptem, az addig háttal ülő Niall felém fordult, majd az állát szó szerint a földre ejtette. Egy ideig csak bámult, végül megemberelve magát, kinyögte, hogy milyen jól is áll nekem ez a ruha. Hadoválni kezdett a bőröm és a szemem színéről, majd inkább megrázta a fejét és visszafordult. Pillanatok alatt zavarba lehetett hozni, mint valami óvodás kisgyereket. Vigyorogva léptem mellé, gyorsan meg kellett kapaszkodnom, nehogy elessek.

- Nah jó menjünk, mielőtt a vacsi helyett a kórházban kötsz ki.- szólt gyorsan, miközben ő is felpattant.

Belém karolt, végül pedig kivezetett a ház elé. Meg is akartam kérdezni tőle, hogy ő miért nincs kicsípve, de egyszerűen nem hagyott szóhoz jutni. Nem mondott semmit, mégis elhallgattatott. Egy hosszú, éjfekete limuzin parkolt az út ezen felén. Odalépdeltem, Niall karján, majd egyszerre álltunk meg, mikor az ajtó fele nyúlt.

     Kinyitotta, én pedig becsüccsentem. Éppen arrébb csúsztam volna, de a szőkeség becsapta az ajtót. Értetlenül néztem rá, és szólni is akartam, de a sötétített dupla üvegen nem valószínű, hogy érzékelte volna.

- Ne aggódj, nem raboltak el, itt vagyok és vigyázok Rád!- nem néztem a hang irányába, mégis tudtam, hogy ki az... Felismertem volna a hangját, akár ezer közül is. Bársonyos volt, mégis férfias. A szívem majd' ki ugrott a helyéről, de nem csak az ijedtség miatt. A vérem pezsegni kezdett, teljesen jól lettem. Mint valami erős gyógyszer vagy injekció hatott rám, pillanatok alatt.

- Te, te mit keresel itt?!

- A vacsorapartnered vagyok!- jelentette ki nemes egyszerűséggel. A hangján egyértelműen érezhető volt, hogy teljesen biztos magában. Eszméletlen egy fickó, az már biztos...

      - A vacsorapartnerem?! Azok után, hogy ott hagytál, és az egész világ előtt jelentetted ki, hogy én csak egy barát vagyok? Komolyan gondoltad, hogy most megbocsátok Neked és a nyakadba ugrom? Hát drágám nagyot tévedtél!

- Nem értelek!

- Ez az érzés legalább kölcsönös!- szóltam mérgesen, majd kiugrottam az autóból. Nem volt nehéz dolgom, ugyanis éppen a piros lámpánál állt meg a limuzin. Peches létemre viszont odakint zuhogott az eső.

Végül bőrig ázva értem haza, lefolyt sminkkel és kitört cipősarokkal. Miután beléptem az ajtón, hat szempár szegeződött rám. Mindenki ott volt, és mindnyájuk engem tüntetett ki figyelmével.

- Mi volt?- szörnyülködött Perrie.

- Életem legrosszabb estéje! Köszönöm, hogy Ti is elárultatok....- préseltem ki a szavakat, vigyázva nehogy elsírjam magam, de végül a könnyek győztek és patakokban folytak le az arcomon, miközben felvágtattam a szobámba...

Blog

Sziasztok! Örömmel szeretnélek Benneteket értesíteni, hogy az After Dark újra megnyitja kapuit! A design már változott, nemsokára az új prológus is felkerül! 

No igen, visszatérve erre a blogra... Sajnálom, hogy nem volt rész, de bálban voltam és hát kissé nyúzott vagyok még mindig, és a tanulással sem végeztem... Majd megpróbállak Titeket kárpótolni! Higyjétek el, én is szeretnék minél többet hozni Nektek, de sajnos az időm nem mindig engedni...

Ne haragudjatok rám, reményeim szerint jövő héten találkozunk :)

Addig is legyetek jók,
Ölel, s csókol,
Bebyxx

22. "...nem a barátnőm, csupán EGY barát..."

Sziasztoook :) Itt a következő rész... :) Amint látjátok megváltozott a kinézet, immár negyedszerre.. Milyen lett?? Jobb? Véleményeket!! ;) Nem akarok rizsázni tovább, csupán jó olvasást :))
Beby

      Zavarban voltam, és belepirultam szavaiba. Nem hittem neki, mégis tudtam, éreztem legbelül, hogy igazat mond, s komolyan gondol minden betűt. Lehajtottam a fejem, majd mosolyra húztam szám, mikor belecsókolt a nyakamba. Ajkait egyre lejjebb hozta az enyémhez, s én megbolondulva, elvesztve az eszem, fordultam felé. Kezeim felvezettem a nyakába, majd feltekertem ujjaimra a loknijait.

- Sajnálom, hogy ott hagytalak, csak annyira összezavarodtam...- suttogtam az összesimuló szánkba, de neki nem engedtem, hogy beszéljen.

Nem akartam elrontani a tökéletes pillanatot azzal, hogy valami szörnyen csöpögős dumát leadjon nekem. Szavak nélkül emelt fel, majd ült le a helyemre, s húzott az ölébe. Átkarolta a meztelen karomat, én pedig fejemet a vállára hajtottam. Ugyancsak csendben néztük a holdat és a világító gyermekeit, egészen addig, amíg a hasam hangosan jelezni nem kezdett. Kínomban felnevettem és elszégyelltem magam, hogy még ilyenkor sem bír nyugton maradni az emberi felem. Hangja követte az enyémet és szinkronban csendült fel vele.

      Harry letett az öléből, elém ült és levette a tetejét a szürke tálcának. Mennyei illatok szálltak fel, melyek újra előhívták a hangokat a hasamból. Vigyorogva szedett nekem egy jó adag ételt, majd pimaszul tette hozzá:

- Ennyi elég lesz?

- Haha...- vicsorogtam rá, majd elvettem a teletömött tányért. Mohón álltam neki, de az első falatnál fennakadtak a szemeim. Nem csak a kinézete és az illata, hanem az íze is csodás volt. Tovább folytattam a lakmározást és az utolsó morzsáig elfogyasztottam mindent. Miután Harry is végzett, az asztal két oldalán nyújtotta felém kezét. Én is feltettem, majd összekulcsoltam ujjainkat.

- Azt hiszem van valami, aminek nem feltétlenül fogsz örülni...- komoran nézett bele szemeimbe, én pedig félve viszonoztam tekintetét. Vajon most mi lesz? Mit fog velem közölni? Félelemmel, szorongva hallgattam végig mondandóját, ami sejtése szerint valóban nem tetszett.

- Sissy, holnap el kell utaznom!

- Hogy micsoda?? Miért? Vagy mégis hova?- számtalan kérdés fogalmazódott meg a fejembe, s a kis hangok egymással versenyezve kiabálták be az újabbakat.

      Délután nagyon összezavarodtam, majd kissé enyhült a gubanc, de a mostani kijelentése ismét összezavart mindent. Nem akartam belegondolni, hogy miért kell itt hagynia, pont akkor, mikor már minden megjavulni látszott... Egy mondattal képes volt romba dönteni egész délután munkáját.

- Muszáj haza látogatnom... Affajta magyarázkodó interjúra... Londonba már most eljutott a híre annak, hogy Kiera-val nincs minden rendben köztünk. Ha tovább hagyjuk, hogy találgassanak, a helyzet csak romlik. Már most is benne vagyok a slamasztikában, de a vezetőség szerint még nem olyan késő... Sajnálom, de tényleg vissza kell mennem! Ígérem sietek vissza, de elképzelhető, hogy ti előbb odaértek.

- Most komolyan azt mondod, hogy itt hagysz?- háborodtam fel, és kimondott szavaimra a könnyeim is kibuggyantak. Felpattantam, mire megingott a csónak. Majdnem belepottyantam a tengerbe, de szerencsére Harold elkapta a karom.- Hagyj békén! Vigyél haza! Nem akarok tovább itt lenni veled... Kérlek evezz ki a partra.- utasítottam halkan.

      Amint a ladik beúszott a kikötőbe, elkaptam az egyik faoszlopot és megpróbáltam minél előbb szárazföldet érezni a talpam alatt. Lépteim hangosan verődtek vissza a néptelen környéken, ugyanis egy lélek nem járt ilyenkor errefele. Pont ezért hallottam a közeledő, ütemesen ismétlődő hangokat. Immár vagy egy milliomodszorra lett halálfélelmem a mai nap folyamán, s imádkozva haladtam tovább, mintha mi sem történt volna.

- Kérlek tényleg ne haragudj!- mikor megszólalt, egyszerre haltam meg a félelemtől, de nyugodtam meg, hogy nem egy idegen, csupán ő követ.

- De haragszom! Azt hittem végre minden jó lesz, többé már nem kell titkolózni Pat előtt, ezentúl majd boldogok leszünk... És ekkor te benyögöd, hogy határozatlan időre elutazol...

- Nem, ez csak pár nap...

- Aha, tényleg?! És az azutáni koncertekkel, turnéval mi lesz?! Azt is be kell fejeznetek ugyebár... Akkor sem utazgathatsz majd hozzám vagy netán rángathatsz magaddal...

- Erre akkor is gondolhattál, amikor beléd szerettem! Akkor is mondhattad volna, hogy te nem tudod elviselni a velem járó dolgokat!- kijelentése teljességgel megbotránkoztatott és szó szerint a szívembe talált. Pillanat alatt tört össze, a lelkemmel együtt. Hirtelen szóhoz sem tudtam jutni, ehelyett inkább a kezem indult meg, Harry arca felé.

      Sajnáltam Őt, sajnáltam magam, sajnáltam minket, sajnáltam mindent. A mai napom volt az eddigi legrosszabb, ugyanis többször is elrontottam mindent. Kezdve a rajtakapással, majd a délutánnal folytatva, végül a pofonnal befejezve. Hát igen, ez vagyok én, aki képes mindent elrontani, akár emberként, akár űrlényként.

Zokogva futottam végig a parton, fel a szállodához vezető úton. A szandálomba belement a por és bemocskolta a lábamat, bár most nem igazán érdekelt. Csak menni, menekülni akartam... Menekülni a tettemtől, s annak következményétől. Miután beértem a szállodába, sietős tempóban vágtam át a halon, majd a lift felfele mutató gombjára nyomtam ujjamat. Lábammal doboltam addig a pillanatig, amíg a fém ajtók fel nem fedték előttem a tágas fülkét. Beléptem, majd letöröltem a kezemmel a könnyeket. Odabent lágy zene szólt, ami kissé segített megnyugodni. Pár pillanat alatt felértem a szobámhoz, de ott valaki megállított.

- Szióka! Hallottam mi történt szegény Patrick-kel... Tudod igazából jobb is, hogy nem egy ilyen kis ribivel kell együtt élnie...- próbáltam nem figyelni rá, de annál a bizonyos szónál kissé elborult az agyam. Kezem ökölbe szorult, de tudván, hogy én vagyok az okosabb, beléptem az ajtón, ahol elnyelt a csendes sötétség.

       Az éjszaka folyamán nem aludtam, annál fontosabb feladatomnak éreztem az elmélkedést. Magamról, Patrick-ről, Harry-ről, a kapcsolatunkról, a Küldetésről, az életemről... Ahelyett, hogy a Földre jövetelemmel jó irányba változtattam volna meg mindent, még inkább elszúrtam a dolgokat. Egyértelműen a szerencsétlenek kategóriába vagyok sorolható, főleg hogy nem sokára egy egész faj fog kipusztulni szerény személyem miatt.

Amint eljutottam arra a pontra, hogy képes voltam kinyitni a szemeim, a nap erősen tűzött bele a szemembe. Felpattantam és gyorsan összehúztam a függönyt, hogy ne is lássam a nevetgélő égitestet. A fény alapján az emberek is vidámak és kiegyensúlyozottak lehettek, rajtam kívül. Én inkább megtörtnek nevezhetném magam, hangulatomat pedig szomorúnak, elkeseredettnek. Nem sok kedvem volt kimozdulni, de érdekelt hogy a Styles-fiú hol is van most voltaképp. Elment vagy netán mégiscsak Görögországban maradt? A második variációban reménykedve rángattam magamra a nadrágomat, majd húztam fel a kék toppomat.

      Lassan sétáltam végig a folyosón, le az étterembe, ahol a reggelimet óhajtottam elfogyasztani. A többiek is ott ültek egy asztalnál. Feléjük lépdeltem, amit elsőként Niall vett észre. Felugrott a székről, majd szó szerint a nyakamba ugrott. Utána, kissé nyugisabban a többiek is üdvözöltek, végül hagytak nyugodtan enni. Nem voltak csendben, mindegyikőjük másról csicsergett, kivéve engem, ugyanis én csendbe burkolózva kanalaztam a müzlimet. Nem bántam, hogy nem vettek be a társalgásba, ugyanis nem voltam abban a hangulatban, hogy bárkivel is jópofizzak. Ez a stratégia csak addig működött, amíg a szőke zabagép fel nem hozta a lehető legrosszabb és kényesebb témát. Harry-t.

- Már beszéltem vele.... Épségben landolt Londonban... Az interjú 2-kor kezdődik.- felelt azonnal Zayn, aki ezek szerint beszélt is az érintettel. Elment... Persze, hogy elment. Árulkodó jel volt, hogy még csak meg se jelent a reggelinél... Tudhattam volna, hogy nem maradt itt. Hiszen felhívta a figyelmemet, nem kellett volna ilyen naivnak lennem.

- Ugye megnézzük?- csillantak fel Louis szemei.- Kíváncsi leszek milyen kérdéseket kap és mekkora hülyeségeket zagyvál össze.- A többiek is támogatták az ötletet, mindenki látni akarta barátját a tévében.

- Ez is miattam van... Szegényt úgy sajnálom!- suttogtam két falat között.

       Ebben a pillanatban eszembe jutott a vipera. Ő nem evett itt a többiekkel, nem mintha

csodálkoznék rajta. Senki sem szerette őt, sohasem támogatták Hazza ezen döntését.

- Dehogyis kicsi Stacy!- húzott magához Niall és egy puszit nyomott a fejem búbjára. Olyan édesen, olyan védelmezően viselkedett velem... Mintha csak a bátyám lett volna. Ez elég vicces kijelentés volt, ugyanis évtizedekkel vagyok öregebb nála... Mégis jól esett a törődés...

Nem akartam és nem is tudtam volna vele vitázni, ezért ráhagytam a dolgot. A kanalamat a tányérkába ejtettem és nem folytattam tovább az étkezést.

     Miután mindenki befejezte, rekordsebességgel szabadultunk be Liam szobájába. Útközben Perrie elkapott és faggatni kezdett.

- Drágám mi történt tegnap?? Harry ma reggel szinte köszönés nélkül repült el, Zayn vette észre, mikor kint cigizett, amúgy nem is szólt volna… És te is olyan fura vagy... Valami rosszul sikerült?

- Az nem kifejezés! Közölte velem, hogy elmegy... Én pedig kikértem magamnak, hogy itt hagy, aztán...aztán nagyon csúnyán összevesztünk... végül meg is pofoztam.- foglaltam össze a tegnap este lényeges történéseit.

Perrie nem szólt semmit, csupán a fejét rázva lépte át a küszöböt. Mindenki a készülék elé ült, majd Louis benyomta a piros gombot a távirányítón. Tátott szájjal egyetlen szó nélkül figyeltük ahogyan Harry a székre ül, majd köszönti a kedves nézőket.

- Akkor kezdjük is... Kérem magyarázza el nekünk, hogy mi is történt azon az éjszakán azzal a lánnyal??- feszülten, lélegzetvétel nélkül vártam a válaszát.

- Azon az éjszakán mindketten túl sokat ittunk és tulajdonképpen nem történt semmi... Kissé gyenge pillanatban kaptak le minket...

- Az a lány a barátnője?

- Nem, nem a barátnőm, csupán EGY barát...- egy igazinak tűnő mosolyt küldött a kamera felé, amitől felfordult a gyomrom...

Figyelem

Sziasztok :) Ne aggódjatok nem valami rossz dolog miatt írok "off-bejegyzést". Először is köszönöm a sok oldalmegjelenítést, másodszor pedig a héten sor került egy eredményhirdetésre... A link ITT van, kukkantsatok be, ha érdekel a novellám amivel neveztem :) Az oklevelet pedig itt látjátok:

A következő rész pedig reményeim szerint ma vagy holnap érkezik.
Imádlak titeket,
Beby

21. Ismételt csalódás

Sziasztok drágaságok :) Elnézéseteket szeretném kérni, hogy nem jött előbb rész... Az iskolában ismételten nagy hajtás, na meg a mostani héten lesz a szecska, szóval ezerrel próbálunk :) Ezúton is szeretném megköszönni annak a kedves olvasónak, aki az elmúlt nap valamelyikében volt oly kedves és kinyilvánította a véleményét. Tényleg nagyon jól esett! Remélem érzi az illető az iróniát a szavaimban... És most valóban szeretném megköszönni az oldalmegjelenítéseket és a 6(!) rendszeres olvasót! Imádlak benneteket!
Beby

   Jött, meglátott, csalódott.... Egyáltalán hogy a fészkes fenébe került ide? Igaz, arról volt szó, hogy talán meglátogat minket, de aztán megbeszéltük, hogy nem jön. Erre itt van... Szörnyen éreztem magam, a szó legnemesebb értelmében. Tudom, hogy nem szabadott volna megtennem, de mégis elgyengültem. Azok a természetellenesen zöld íriszek elvették az eszem és letérítettek a helyes útról. A legjobban az fájt, hogy láttam Patrick szemében a csalódottságot. Egyszerre a nagy vidámságot árasztó barnáiból fakó és ürességet sugárzó szemek lettek. Számonkérő volt, mégis megtört, elárult.

    Talán mentegetőznünk kellett volna, mégsem tettük, inkább szó nélkül álltunk egy helyben. Harry a haverját, én a barátom csaptam be. Mégis neki volt a legrosszabb, ő két, számára fontos személy verte át. Nem magamat kéne sajnáltatnom, inkább őt vigasztalnom. A lábaimat mozgásra ösztönöztem, mégsem vittek sehova. Ő sem jött közelebb, csak állt és maga elé meredt. Nem minket nézett, hanem ki az ablakon. Bámulta az éppen érkező vagy felszálló gépeket. Szólni akartam valamit, mert a csend lassan kínossá kezdett válni, de megelőzött.

- Miért?- nem mondott sokat, mégis ebben az egy szóban a világ fájdalma is tükröződött. Hanglejtéséből érezni lehetett az elkeseredettséget.

      Lehajtottam a fejem, ezzel jelezve hogy nem akarok, helyesebben nem tudok szólni. A testem nem engedelmeskedett a parancsaimnak, külön utakon járt, mint általában, mikor a bongyorka a közelemben volt.

- Szeretem, ő pedig szeret engem! Az első pillanattól így volt, bár nem mertük bevallani magunknak! Sajnálom Pat, nem engedem, hogy veled legyen! Menj haza és ha valóban szereted, engeded, hogy boldog legyen, mellettem! Mindent megadok neki, még többet, mint te tudnál!- megint megmentett. Szavai kellemesen, simogatóan költöztek a hallójáratomba. Imádtam a hangját, mert nyugtató volt és iszonyúan édes.

- Nem szerethet téged! Nem engedem!- felemeltem a fejem és ekkor vettem észre, hogy  a szeme lassan szikrákat tudott volna szórni, és teljesen átváltozott. Felénk lépdelt, kezét ökölbe zárta. Harold azonnal megérezte a jövőbeli tetteit, ugyanis szó nélkül fogta meg a karom és rántott maga mögé.

    Természetesen nem fájt, mert annak ellenére, hogy órási méretű tenyérrel áldotta meg a sors, rendkívül gyengéden bánt velem. A kezemmel eltakartam a szemeimet, mert féltettem őket, főleg Harryt. Nem láttam, csupán hallottam az ütést, ugyanis jó nagyot roppant valamelyikük csontja. Csak reménykedni mertem, hogy nem a göndörkéé, de túl gyávának mutatkoztam, ahhoz, hogy ki is kukucskáljak. A pont, mikor újra láttam a történéseket, az volt, amikor egy mély, eddig sosem hallott hang ütötte meg a fülem.

- Kérem uraim távozzanak és máshol folytassák!- a biztonsági őr határozottan húzta el Patrciket Harrytől, majd a kijárat felé vonszolta. Nem éppen jól viselte a dolgokat, ugyanis ordítozva és kapálózva tiltakozott az elhurcolás ellen.

    Kiléptem Hazza mögül, majd magam felé fordítottam. A szája kissé felrepett, de más baja nem volt. Mondjuk Pat-nek annál inkább... Neki az orra is eltört, miközben az én hősöm megúzta kisebb karcolásokkal.

- Jól vagy?- kérdeztem aggódva.

- Szerelmem, inkább ezt nekem kéne kérdeznem! Ne haragudj... Nem akartalak megijeszteni, csak féltelek és... és... Nem engedlek oda senkinek! Se neki se másnak!- kissé elérzékenyült, majd magához vont. Örömmel simultam karjaiba és hunytam le a szemem. Illata bekúszott az orromba, szívdobogása pedig a fülembe. Nagyon jól éreztem magam, az örökké valóságig tudtam volna úgy állni.

 - Menjük haza!

     Miután elszakadt tőlem, megfogta a csuklóm és húzni kezdett a kijárat felirattal ellátott ajtó felé. Nem ellenkeztem, boldogan követtem. Arcomon valamicske mosoly villogott, miközben húztam a kövesúton a bőröndömet magam mögött. Bepattantam az ülésre és ujjaimmal doboltam a karfán, amíg Harry bepakoltam a cuccaimat a csomag tartóba. Beült mellém, rám mosolygott, majd elindította a motort.

     Az úton nem beszéltünk, ő vezetésre koncentrált, én pedig az ablakon bámultam a mellettünk elsuhanó házakat, fákat, majd a temgerpatot. Az égen viháncolt a nap, ami engem is vigyorgásra ösztökélt. Az időjárás nagyban befolyásolta a hangulatomat, annak ellenére, hogy az eddigi lakhelyemen közel sem volt ilyen változatos a természet. Leszorítottam a szemhéjamat, mert a fény egyenesen a szemembe világított. A sötétség helyett Pat arca jelent meg, ami teljesen elszomorított. Egy könnycsepp gördült le az arcomon, majd hullt le az ölembe. Erős kéz távolította el az azt követőket.

- Kérlek ne sírj!- próbáltam eleget tenni a kérésének, de nem tudtam. Egyre erősebben borította be a szemem környékét a sós folyadék.

     Az autó nemsokára lassított, végül teljesen megállt. Ballomon nyílt az ajtó, két pillanattal később pedig az enyém is kicsapódott. Felnyitottam a zöldeimet, és szembe találkoztam a sokkal szebb árnyalatban tündöklő párjaival. A bongyorka egyre közeledett hozzám, majd száját az enyémhez érintette. Nem akart tolakodó lenni, megadta a lehetőséget, hogy elutasíthassam, de nem tettem. Nem tudtam megtenni! A testem valóban utána kívánkozott, még ha tudtam, hogy iszonyatosan nagy hülyeséget teszek.

    A fejemben 200 km/h- val száguldoztak a gondolatok, egymásnak ütközve. Az egyik fél Pat, a másik Harry volt. Nem tudtam mit kéne tennem, mi a helyes, vagy mi a rossz. A szívem, s az eszem mást-mást hajtogatott.

- Ne haragudj...- szóltam, majd kissé félrelöktem az utamból, kiszálltam az autóból és a szálloda felé rohantam. Nem akartam senkivel sem találkozni, csak egyedül akartam lenni, hogy gondolkodhassak. Végre át kell hogy rágjak minden pici kis részletet.

    Egész délután a hotelszobában ücsörögtem, csokit majszoltam, szörnyű sírós filmekez néztem. Az ágyamban lassan fél tonna zsebkendő hevert, körülbelül hasonló mennyiségű nasis zacskóval. Mélázásomból a kopogásszerű hang ébresztett fel, ami a folyosóról szűrődött be. Nem sok erőm volt felkeni, ajtót nyitni, elküldeni az illetőt, de mivel elég kitartóan zaklatott, kénytelen voltam feltápászkodni és beengedni.

- Ezek szerint igaz, hogy mégsem mentél el! Annyira örülök neki!-  "rég" nem látott barátnőm a nyakamba borult, majdnem eldöntve minket. Valamit nagyon tudott, mert jobb kedvre derített.- szedd össze magad és gyere le velem a partra... Olyan jó meleg még a víz és amúgy sincsenek már olyan sokan!

     Nem akartam belemenni, de addig noszogatott, amíg muszáj volt. Rám aggatta a rózsaszín bikinim, felé pedig a fehér szoknyát, ami csinosabb volt egy sima partra menetelhez.

- Muszáj ezt felvennem?- kérdezgettem miközben ő feltűzte a hajam.

- Igen, mert lehet, hogy a szórakozóhelyre is benézünk.- intézte el ennyivel, majd összefűzte ujjainkat és mint az öt évesek indultunk meg a tenger fele. A rossz hangulatom ellenére megmosolyogtatott a nevetnivaló viselkedésünk, és majd' meg fulladva értünk a le a homokkal borított részre. Nem sokkal lejjeb, a kikötőben egy motorcsónak szerű járgány ringatózott a vízen.

      Perrie a járműhöz vezetett és fejével az ülőhely felé intett. Gyönyörűen meg volt terítve, mécsesekkel volt kirakva a kis asztalka, középen gyönyörű virág illatozott.

- Hát ez?

- Gondoltam jobb kedve derítelek és ehetnénk itt!- mosolygott. Naivan bólintottam, majd a vízben mellettem tükröződő Holdra pillantottam. Meseszép volt, ahogy a fehér kifli alak hullámzott szinkronban a tengerrel. Hirtelen azt vettem észre, hogy egyre távolabb kerülök tőle. Visszanéztem a parton álló barátnőmre, aki csak annyit kiáltott- Ezt még egyszer megköszönöd!

     Mire megszólalhattam volna, éreztem, hogy valami, helyesebben valaki landul a ladikomon. Az illető lassan lahajolt a nyakamhoz, majd belecsókolt.

- Gyönyörű, igaz? Ennél már csak te vagy szebb szerelmem!- hangja mély volt, csodálatosan zengett az éjszakában. Egyáltalán nem ilyesztett meg, annál inkább okozott valami furcsa érzést a gyomromban...

Figyelem

Sziasztok Drágáim :) sajnálom, de nem volt időm részt hozni :S "nyaralni" voltam a hétvégén, ma pedig haza értem után tanulnom kellett. Tényleg, tiszta szívemből sajnálom! Viszont a héten is nagyon rossz napjaim lesznek, nem hiszem, hogy pénteknél előbb kaptok részt, bár semmi sem kizárt ;) lenne egy pozitív dolog is, amit meg szeretnék osztani veletek, még pedig egy verseny eredménye. A délután folyamán kaptam a hírt, nem árulnék el sokat, nézzétek meg magatok a képet:)